Keleti áramlat

Az elmúlt másfél évtizedben, a kínai gyárak részéről akadt pár kísérlet az európai piac meghódítására. Ezek rendre kudarcba fulladtak. Mostanság hivatalosan már három kínai márka érhető el Magyarországon, de jövőre többen is érkeznek.

Mielőtt belevágnánk a jövevények ismertetésébe, megfigyelhető, hogy sok közös pontot találni a hódításuk során. Ezekkel megkönnyítik a saját illetve a vásárlóik dolgát.

Az egyik közös dolog a rövid szállítási határidő, amely a rohanó világunkban elsőre furcsának tűnhet. Az utóbbi években a covid-19 és az orosz-ukrán háború, teljesen összekavarta az ellátási láncokat. Ez alól az autóipar sem kivétel. A több ezer alkatrészből álló autó elkészítésénél, ez sok gondot okoz, főleg a chipek hiánya. Ugyanis az újabb fejlesztésű járművek, rengeteg chipet tartalmaznak. Például a kézifék működtetése is chip segítségével történik, nem pedig a régi, mechanikus módon.

Az alkatrész hiánynak az eredménye, hogy a legtöbb új autóra legalább egy, de nem ritka a másfél éves a várakozási idő. Ez az időtartam sajnos általánossá vált. A Kínából érkező kínai autóknál, ez lerövidül 2-3 hónapra, vagy akár azonnalra is.

A megoldás

Csodák nincsenek: a problémát úgy oldották meg, hogy általában 4-5 színben és 2-3 felszereltségi szinttel lehet elérni a négykerekűeket. A motor és a váltó választék sem szuper széles. A gyors szállítás témaköréhez tartozik, hogy a járművek a szlovéniai Koperbe érkeznek. A víziút és a kikötő helye is csökkenti a szállítási időt.               

A fentiek azt is jelentik, hogy az autók személyre szabása erősen korlátozott. Ez a taktika egyébként nem csak a kínaiakra jellemző: a Renault is hasonló módszerrel gyorsította fel a vásárlók kiszolgálását. Igaz, csak néhány típusnál.   

Nem olcsó

Aki azt gondolja, hogy a mai elszabadult autóárak mellett jól látható, azaz milliós árelőnyöket talál a kínai márkáknál, az téved. Azaz mégsem.

A kínaiaknak az a taktikája az európai hódításuknál, hogy kiváló ár/érték/felszereltség arányt kínálnak. Azaz első pillantásra nincs óriási árkülönbség, viszont ha az autóik felszereltséget összevetjük konkurens típusokkal, akkor már komoly árelőnyre lehet lelni.

Garanciák

Mivel az átlagember előtt is ismeretlenek a márkák, a bizalom szerzés egyik alapja a hosszú garancia idő. Az új márkák, általában 5-7 év vagy 150 ezer kilométeres védőernyőt biztosítanak az autókra. A másik bizalomnövelő tényező, a márkakereskedések és a szervizek sűrűsége.

Szerencsére az elmúlt évtizedekben komoly márkakereskedői hálózat alakult ki hazánkban. Az autó kereskedelem változásának a hatására, egyre gyakoribbak a több márkát felvonultató szalonok. Ezért gyorsan ki tudnak épülni az egész országot lefedő értékesítési hálózatok és a hozzájuk tartozó szervizek.

Made in China

A kínai autóknál az elsődleges gát lehet a bizalom hiány. És olyan alapkérdés, hogy jók-e egyáltalán. Ez a feltevés 15-20 évvel ezelőtt teljesen jogos volt, de mára gyakorlatilag okafogyottá vált. Meg kell nézni, hogy milyen és mennyi prémium terméket gyártanak Kínában. A lényeg, hogy az eltelt évtizedek alatt, a Távol-Keleten megtanultak jó minőséget előállítani. Ebből nem nehéz összerakni, hogy az autók minőségével nem lesz gond. Főként úgy, hogy számos európai autós szakember, gyár, formatervező iroda és beszállító dolgozik velük és nekik.

A bizalmat áttételesen erősíti, hogy eddig olyan márkák érkeztek hazánkba és a környékre, amelyek cégcsoport szinten, évente több millió autót készítenek.   

Hajtásmódok

Ami szintén közös pont, hogy a belépő szintet a szabadidő-autóiknál 1,5 liter körüli, benzines turbómotorok jelentik. Ezekből előfordul szívó változat is, amely az egyszerű szerkezeti felépítésével, azaz későbbi értékállóságával tűnhet ki. A tölthető-hibridek találhatók még a palettán, amelyek már átvezetnek az elektromos hajtásba. Ez a két terület, ami manapság sláger az autópiacon.

Az elektromos autók terén megfigyelhető, hogy a vásárlók jóval nyitottabbak az új, ismeretlen márkák felé. Ez itt abszolút előny, mert Kína világelső az elektromos autók gyártásában és az akkuk előállítása terén is.

https://www.autobanutazom.hu

Megosztom