Toyota kisteherautók

A japánok komoly kisteherautó választékkal rendelkeznek, amiből Európába csak egy típus jut el. Az amerikaiak jártak a legjobban. 

A Hilux első példányai, 1968-ban kerültek a szalonokba. Ezt a kivitelt, 1,5 literes, 77 lóerős motor hajtotta. A kisteherautó kilencedik generációját, 2015 májusában leplezték le. Pár éve történt egy alapos frissítés, és a közeljövőben várható a legújabb változat érkezése. De, erről később. A típus jó hírét, az elnyűhetetlensége alapozta meg.

Színre lép a Top Gear

A Hilux számára a leglátványosabb “termékbemutatót”, a világ legnépszerűbb autós műsora, a Top Gear rendezte. Ennek „alanya”, egy 1988-as kiadású verzió volt. A 305 775 km-t futott autóval, először nekiütköztek egy terjedelmes fának. Ezt követően lerögzítették a tengerparton, majd jött a dagály… A Hilux négy órát töltött a sós vízben, majd pár perces munkával beindították. Ezt követően felgyújtották, rádobtak egy lakókocsit és átmentek vele egy faházon.

A hab a tortán az volt, mikor feltették egy 73 méteres ház tetejére, majd felrobbantották az épületet. Ezek után még mindig be tudták indítani és lehetett vele közlekedni… A műsor legérdekesebb járműveit bemutató állandó kiállításon, ez az autó is látható.

Később a Top Gear más adásaiban is feltűnt a Hilux. A futóművek alapos átalakítása után, elutaztak vele az északi sarkkörre és Izland nehezen megközelíthető vidékeire. A Hilux versenyváltozata, az utóbbi években rendszeresen nyeri a Dakar ralikat.

A jövő

A jövő természetesen zöldben pompázik: a Toyota a jelenlegi kivitelből kihozott egy lágy-hibrid változatot. És leleplezett egy tisztán elektromos és egy hidrogén-hajtású prototípust is. Így a közeljövőben érkező új generáció, teljes mértékben megfelel a kor követelményeinek. 

Amerika hangja

A Tacoma, a Hilux méretkategóriájában versenyez. Az 1995-ben hódító útjára indult típus legfrissebb kiadásának, május 19-én volt a premierje. A negyedik generáció, nyolc felszereltségi szinttel kapható, amihez két motor párosítható.

A belépőszintet a 2,4 literes, turbós négyhengeres jelenti, ami 231 és 282 lóerős kivitelben érhető el. A csúcsváltozatot a hibrid-technika tette 331 lóerőssé, amihez 630 Nm nyomaték társul.     

A tengerentúlon az utóbbi években a kisteherautóknak ez a méretosztálya, komoly növekedésnek indult. Ezért a friss kivitelbe, rendesen beletették a munkát a mérnökök. Nagy hangsúlyt fektettek a terepjárási képességekre és arra, hogy remek szabadidős partner legyen az új Tacoma.

A Tundra

Az Egyesült Államok legnépszerűbb kisteherautói, egy mérettel nagyobbak a felénk használtaknál. Ebben a ligában a helyi gyártók uralkodnak, de a japánok itt is megpróbálnak teret nyerni. A Toyota a T100-as típussal indított, aminek a 2000-ben bemutatott utódja, már a Tundra nevet kapta.

A második generáció hét év múlva érkezett. Ez a Tundra a három plató mérettel, a három tengelytávval és a kétféle sebességváltóval, egész jól felvette a versenyt a helyi gyártók termékeivel. A vevők közel 80%-a, az 5,7 literes V8-as motorral vásárolta a kisteherautót. Az autó teherbírásáról sokat elmond, hogy 4100–4700 kg-os utánfutókat is vontathatott. A ma kapható kivitel, két éve debütált. Az új Tundra motorkínálata követi a pár éve divatba jött méretcsökkentést, azaz már csak turbós hathengeresekkel kapható. A 3,4 literes belépő motor duplaturbós, ami 353 és 394 lóerővel érhető el. A csúcsot, a 443 lóerőt és 790 Nm-t  produkáló hibrid változat jelenti.

www.autoblogger.hu

Megosztom