Telkes András, a Telkes Gép Kft. ügyvezetője több jubileumot ünnepelhet. 70 éves, kereken fél évszázada kóstolt bele a használtgép- kereskedés világába, 28 éve alapította meg saját cégét, amely ebben a műfajban immár világszerte ismert és 50 éve van együtt feleségével.

Legyen szakember vagy laikus az illető, aki meglátogatja tatabányai birodalmában, mind elmondhatja, hogy egy „elvarázsolt kastélyban” találja magát.

„Az élmény meghatározta a jövőmet”

Technikusi képesítéssel munkahelyi gépészként kezdtem. 
A munka során viszonylag fiatalon átléptem a nyugati
határokat, ahol megismertem a használt gép létét, fogalmát és értékét. Éppen 40 éve történt, amikor az egyik környékbeli cégnél az udvaron, a limlomok között megláttam egy rugótekerő automatát. Éreztem, hogy értékes lehet a körülbelül 60 éves svájci gép. Megkérdeztem, mennyiért adják. Két forint ötven fillér kilója, hangzott a válasz. Megvettem, leraktam a pincébe és egy évvel később annyiért sikerült eladnom, amennyiért akkoriban egy Zsigulit lehetett venni. 1982-ben nekem ez egy nagyon komoly eset volt, és ez az élmény meghatározta a jövőmet. Ez az ügy azért volt még mérföldkő, mert bizonyította azt, hogy az alapos szakmai ismeret, különböző gépek speciális ismerete, a szorgalom ebben a műfajban eredményes lehet.

„Mindenhez érzék kell”

A szakértelmünk, a lexikális ismeretünk, a nyelvtudásunk megvolt, így 1993-ban megalapítottuk a feleségemmel,
Terikével a saját cégünket, a Telkes Gép Kft.-t. 450 négyzetméteren kezdtük néhány használt géppel. Jelenleg 30 000 négyzetméteres telephelyünkön többezer saját géppel rendelkezünk. Igaz, az első időben bővelkedtünk a helyben, de mára látható, hogy sikerült „tele raknunk”. A gépek világában él a homo sapiens. Körülvesznek minket, nem vagyunk képesek nélkülük létezni. Ugyanakkor nagyon fontosnak tartom, hogy megértsük és szeressük őket. A használt gépek nagy része a termék, vagy a technológia változása miatt keletkezik, nem feltétlenül az állapota miatt. Ennek szellemében nézünk körül hozzáértő kollégáimmal, szó szerint az egész világban és immár kifinomult érzékkel ismerjük fel a jó lehetőségeket. A lényeg, hogy a forgalomképességet, a berendezések az iparban történő újra elhelyezésének lehetőségét felismerjük, akkor állandósul a fejlődésünk.

„A megkapott információt jól ítéld meg”

Magyarországon van néhány konkurenciánk, világviszonylatban még több, de a több ezer gép ismeretének tekintetében verhetetlenek vagyunk, minden iparágban. Közel húsz emberrel dolgozom és a jelszó, hogy egyenként legalább ezer dologhoz értsenek. Hiszek abban, hogy a legjobb, legfelkészültebb szakemberekkel kell körbevennem magam. A szakértelmen kívül az információ a legfontosabb, a kettő összehangolása pedig a siker egyik titka.

„Fegyelmezettek és szorgalmasak vagyunk”

Túlzás nélkül, az év szinte minden napján tízen órákat dolgozunk. Napközben komoly kapacitással végezzük a vásárolt tételek leszerelését, hazaszállítását. Illetve a már raktáron lévők javítását, felkészítését eladásra. Az esti, éjszakai órákban pedig ugyanezen tételek műszaki tartalmát dolgozzuk fel, ahhoz, hogy tudjuk javítani, működtetni, illetve az érdeklődőket tájékoztatni, és nem csak magyarul.

„Nálunk a rend óriási”

A feleségemmel, Terikével 1971 óta vagyunk együtt.
Kornélia lányunk Berlinben él és a divatszakmában dolgozik. Terikével az erősségünk, hogy egymásba tudunk kapcsolódni, mint fogaskerék a fogaskerékbe, ez adja a hajtóművet, a kifogyhatatlan energiánkat. Az első pillanattól a feleségem fogja össze a teljes cégadminisztrációt és mivel nagyon
precíz, így nálunk a rend óriási.

„Folytatni kell!”

Japántól kezdve Perun át, Pakisztánon, Indián keresztül az Amerikai Egyesült Államokig mindenhol ismerik és elismerik Telkes András cégét, aki 70 évesen még aktív korában eladná birodalmát, mivel Ő tudja igazán, hogy a kialakult

magyar viszonyok miatt, ezt a műfajt mostantól lehetne igazán eredményesebben és sokkal nagyobb méretben végezni, folytatni. Mindenképpen meg akarja várni az igazi vevőt, aki reményei szerint úgy folytatja, ahogy Ő szeretné és igény szerint tanácsadóként tovább segítené az „elvarázsolt kastély” sikertörténetét.               

www.telkesgep.hu

Megosztom