Háború és béke

Új elnökkel, háborús „hátszéllel”, a jubileumi évadhoz méltó sztárdömpinggel, és a szokásos tiltakozó akciókkal, ezúttal a családon belüli erőszak, az ukrán nők megerőszakolása elleni tüntetéssel, feministák  füstbomba eregetésével  bontott zászlót 2022-ben a nemzetközi filmvilág legrangosabb, legzajosabb, legpompásabb  ünnepe a francia Riviérán. A Cannes-i filmfesztivál eddig abszolút teljhatalommal rendelkező művészeti igazgatója, Thierry Frémaux, akinek nem kisebb érdeme van, mint a Hollywooddal kialakított rendkívül jó diplomáciai viszony, kapott maga fölé egy „hölgyet”, Iris Knoblochot, aki korábban a Warner Media nagyhatalmú német- francia elnöke volt. Egy biztos, az irányvonal most sem változott: hollywoodi blockbusterek világpremierje, a javarészt szerzői filmeket, független alkotásokat tömörítő versenyszekciók mellett.

„ Agyat kikapcsolom, szívet bekapcsolom”- mondással élt az idei zsűrielnök, Vincent Lindon, a tavalyi nagy port kavart  robotszexes  Titán című Arany Pálmát nyert film kokós – testépítő tűzoltójának briliáns megformálója, utalva arra, hogy ítészként azt tartja feladatának, hogy visszaváltozzon egyszeri nézővé, aki hagyja magát elvarázsolni a képek által. Nagy nevek csaptak össze idén a versenyben, hogy csak a legismertebbeket említsük, Cristian Mungiu, a román újhullám zsenije, amerikai „veteránok”, mint  David Cronenberg, James Gray, a belga társadalom mozis lelkiismeretei, a Dardenne testvérek, akik elnyerték a 75. jubileumi fesztivál díját – két afrikai menekült barátságáról szóló Tori és Lokita filmjükkel, a francia Claire Denis, aki a Zsűri Nagydíjat megosztva kapta a verseny legfiatalabb, 31 éves belga rendezőjével. Lukas Dhon két kiskamasz életre – halálra szóló barátságának történetét dolgozta fel a Close-ban. Claire Denis filmjének felfedezettje Andie McDowell színésznő lánya, Margaret Qualley, aki meztelenül is otthonosan mozog a kamera előtt. Már a bemutatón 10 perces vastaps köszöntötte a svéd Ruben Östlund ironikus alkotását, A szomorúság háromszögét, amely egy  luxusjachtos horrorsztori vicces orosz oligarchákkal, éles társadalomkritikával. A rendező  A négyzet című tragikomédiája után öt évvel másodszor is elvitte az Arany Pálmát.

A tiszteletbeli Arany Pálma idei két díjazottja Tom Cruise, aki ezúttal is könnyen levette a lábáról rajongóit, továbbá a neves színész – rendező – producer – világbéke aktivista Forest Whitaker, aki több mint 30 éve a Bird című Eastwood film főszereplőjeként részesült fesztivál díjban. Cannes-ban a világ egyik legifjabb államáról, Dél Szudánról szóló dokumentumfilm producereként is jelen volt.

Az orosz-ukrán háború, a putyini diktatúra több szempontból is kameraközelbe került Cannes-ban. Az utolsó pillanatban válogatták be a programba speciális vetítésként az orosz katonák által meggyilkolt Mantas Kvedarevicius litván filmes, antropológus Mariupolis 2 című alkotását. A harcok alatt forgatott anyagot a rendező menyasszonya menekítette ki és a vágó munkatársukkal közösen rakták össze. 

Idén nem izgulhattunk magyar filmért, pontosabban volt egy 22 perces ELTE-s rövidfilm, a La Ciné elnevezésű, diákfilmeket tömörítő mezőnyben: Szelestey Bianka Kurta Niké és A besúgó HBO sorozatból ismert Váradi Gergely főszereplésével egy rendhagyó szakítás történetét meséli el Hajszálrepedés címmel.  A magyar filmes diplomamunka díj nélkül távozott, ezzel szemben Szabó Simon és Daoud Dániel Marad az űr című filmterve nyerte a legjobb kelet-közép európai forgatókönyvnek járól Krysztof Kieslowski – díjat. A 10 ezer eurós pénzjutalom jó belépő a Proton Cinema által gyártott film megvalósulása számára.

  • Arany Pálma: A szomorúság háromszöge, Ruben Östlund
  • Nagydíj (ex- aequo, Close, Lukas Dhont /  Stars at noon, Claire Denis)
  • Zsűri díja ( ex- aequo, Nyolc hegy, Felix Van Groeningen, Charlotte Vandermeersch /  EO , Jerzy Skolimowski
  • Legjobb rendező: Park Chan-wook ( Decision to leave)
  • Legjobb forgatókönyv: Tarik Saleh ( Boy from heaven )
  • Legjobb férfi alakítás: Song Kang- ho, Broker
  • Legjobb női alakítás: Zar Amir Ebrahimi, Holy Spider

Két film európai premierjét is fokozott várakozás övezte, az egyik a megférfiasodott külsejű Tom Cruise-zal a Top Gun folytatása, Top Gun: Maverick címmel, a másik az Elvis életrajzi film Baz Luhrmann, a Moulin Rouge, a Romeó és Júlia rendezői fantáziájával. Cruise leginkább azzal keltett „feltűnést” Cannes-ban, hogy nem hagyta magára a fesztiválpalota kárminvörös szőnyegén rendkívül elegáns fekete – fehér estélyiben, magas sarkúban tipegő Katalin hercegnét. Vilmos herceg nem állt a helyzet magaslatán, így Cruise vállalta a lovagias feladatot, hogy felsegítse a lépcsőn a hercegnét. Az Elvis film új sztárt avatott, a korábban inkább televíziós sorozatokból ismert, 30 éves, karizmatikus színész, Austin Butler személyében. Luhrmann filmje főleg Presley magánéletére, Priscillával kötött viharos házasságára fókuszál. Apait-anyait bedobtak az alkotók a vörös szőnyegen: rengeteg sztár tette tiszteletét a díszbemutatón. Sokan aggódtak a csontsoványra lesoványodott Tom Hanksért, aki Presley menedzserét alakítja a filmben. Olivia DeJong feltörekvő ausztrál színésznő Priscilla Presley-t formálja meg, átlátszó türkizzöld Gucci tüllruhájában vonzotta magára a tekinteteket. Meghitten ölelkeztek az eredeti Priscillával, aki hetvenes éveiben is őriz valamit a régi fényéből. A popsztárt alakító Butler elegáns Prada öltönyben mutatkozott, míg szerelme, Kaia Geber, aki amúgy Cindy Crawford kifutókhoz szokott lánya piros Gucci kombinéruhában pózolt, némileg idézi édesanyja egykori szépségét. Andie McDowell és Helen Mirren  koruknak megfelelő ősz hajjal, rengeteg ránccal és mosollyal viccelődtek egymással.

Milla Jovovich jó hazafiként lányával, a színészjelölt Eva Gabo Andersonnal párban öltötte magára az ukrán zászló színeit. Robert De Niro volt az idei amfAR gála díszvendége. A háziasszony szerepét immár sokadik alkalommal, Liz Taylor halála óta Sharon Stone öltötte magára.  A szupersztár idén Dolce&Gabbana combvillantós, testhez simuló estélyi kollekcióit vonultatta fel a vörös szőnyegen a tűzpirostól a méregzöldig terjedő színskálán. Legnagyobb tetszést viszont abban a királykék – sárga bélésű selyem nadrágkosztümben aratta, amelyben az ukrán menekültek javára celebrálta az adománygyűjtést, ezúttal a Betty Ford Alapítvány gálaestjén. Némi félreértés is támadt, ugyanis a forgatókönyvtől eltérően a szupersztár a saját tárgyait bocsájtotta árverésre, ami miatt többen visszakoztak. Marion Cotillard azzal keltett feltűnést, hogy korábbi szolid-szelíd öltözékeinek fittyet hányva, ultrarövid miniszoknyákat, overallokat, sortos Chanel- estélyit viselt a tőle megszokott finom eleganciával.

72nd Cannes Film Festival – Photocall after Closing ceremony – Cannes, France, May 25, 2019. Directors Jean-Pierre Dardenne and Luc Dardenne, Best Director award winners for their film “Le jeune Ahmed” (Young Ahmed) pose. REUTERS/Jean-Paul Pelissier TPX IMAGES OF THE DAY

Sokak meglepetésére a nyitógála „díszvendége” élő kapcsolásban Volodimir Zelenszkij ukrán elnök volt, aki az Ukrajnában uralkodó helyzetet Coppola Apokalipszis most című filmjével írta le. Megjegyezte egyúttal, hogy a mozinak megint szükség volna egy olyan zsenire, mint Chaplin,és egy olyan alkotásra, mint A diktátor.

Vidámságot, könnyedséget a fajsúlyos témák között A némafilmessel 2011-ben berobbant Michel  Hazanavicius vitt Cannes-ba. Az öt Oscaros fekete- fehér filmje, A némafilmes óta szinte átok ült a rendezőn, semmi nem jött össze neki. Most viszont egy japán horrorkomédiát adaptált, franciás iróniával. A Final Cut egy pocsék rendező, japán producerekkel készülő francia zombifilmjének az őrületét eleveníti fel Romain Duris és Bérénice Bejo főszereplésével.

Szentgyörgyi Rita

Megosztom