Cirkuszi értékek

Fekete Péterrel, a Fővárosi Nagycirkusz igazgatójával az cirkuszművészeti központ létrehozásáról és a művészeti ágban rejlő lehetőségekről beszélgettünk. Az Igazgató Úr számára egyáltalán nem idegen a cirkuszi manézs világa, hiszen ő maga is bűvészként kezdte a pályafutását. A cirkuszművészet megújításáért felelős miniszteri biztos elkötelezetten állítja, a cirkusz világa komoly kulturális lehetőségeket hordoz magában.

Nemrég ért véget Budapesten a XI. Nemzetközi Cirkuszfesztivál, mely a világ egyik legrangosabb cirkuszművészeti seregszemléje. Milyen visszhangja volt a rendezvénynek?
A világ első öt cirkuszművészeti fesztiválja között tartják számon a hazait, ami ugyanannyira nagy dicsőség, mint amekkora felelősség is. Jelenleg nincs más olyan művészeti ág Magyarországon, amely ilyen előkelő helyen szerepelne a nemzetközi összehasonlításban. Ennek a jelentőségét alkalomról alkalomra tudatosítanunk kell, és energiával nem takarékoskodva fenn kell ezt a pozíciót tartanunk. Idén is az bizonyította leginkább fesztiválunk sikerességét, hogy a jegyeket már hetekkel a bemutatók előtt szétkapkodták, illetve az, hogy sikerült a világ legsikeresebb cirkuszi produkcióit bemutatni az eseményen. Számomra kulcsfontosságú kérdés, hogy a fesztiválra idelátogató szereplők és nézők milyen összképet kapnak Magyarországról, a fővárosról és az itt zajló művészeti életről. Több mint harminc külföldi cirkuszigazgató ült a nézőtéren, olyan meghatározó egyéniségek, akiknek a szava számít a világban, és az országgal kapcsolatos pozitív megnyilvánulásaik sokat segítenek kulturális pozícióink megerősítésében. Az idei rendezvény és ennek köszönhetően további terveink is komoly nemzetközi sajtóvisszhangot kaptak. Már külföldön is egyre több helyen arról beszélnek, hogy milyen komoly Európai Cirkuszművészeti Központ létrehozásán dolgozunk. Több tucat gratuláló levelet kaptam az esemény után külföldi szervezetektől, cirkuszigazgatóktól, akik mind a fesztivált és az új központra vonatkozó terveket méltatták.

Hogyan határozná meg az új cirkuszművészeti központ szerepét a hazai kulturális életben?
Számos oka van annak, amiért úgy láttuk, hogy ideje másik otthont találni a cirkusz számára. Kinőttük a jelenlegi helyünket, a szeretett Fővárosi Nagycirkusz épületét, ahol több mint 45 év telt el az utolsó felújítás óta. Korszerűtlenné vált az épület, a fűtés gazdaságtalan, nincs benne a fellépő művészek által kért, sorra felmerülő igényeket kielégítő technikai és gépészeti kialakítás, illetve problémát okoz a külföldi vendégszereplők elszállásolása is. Többek között szeretnénk próbatermet és olyan kiszolgáló helyiségeket, amelyekkel egy korszerű, 21. századi cirkuszt működtetni tudunk. Emellett helyre van szüksége az artistaképző iskolának, a cirkusz múltját bemutató múzeumnak, az irodáknak és az öltözőknek.

Két választásunk van: vagy nagyon sok pénzt költünk a jelenlegi épületre, vagy kialakítunk egy teljesen új, az igényeinknek megfelelő infrastruktúrát. Mi inkább ez utóbbira szavazunk, és keressük az ideális helyszínt, valahol nem messze innen, a Városliget környékén. Az új központba nagyon modern, nagyon korszerű előadóteret álmodunk, mely méretében és hangulatában alapvetően azért hasonlítani fog a jelenlegi manézsra, de komoly gépészettel, technikával lesz felszerelve – például süllyedő színpadon dolgozhatnak majd az artisták. Sok technikai részlet kidolgozása még jelenleg is folyamatban van, most például a vízi cirkusz kapcsán azon dolgozunk, hogyan tudjuk egy gombnyomásra vízzel elárasztani a porondot. Rendkívül izgalmasak ezek a folyamatok, a következő két-három évet kísérletezéssel fogjuk tölteni. A tárgyi építkezéssel párhuzamosan zajlik egy szellemi átformálódás is, ezen a téren is szükséges a megújulás, a cirkuszművészetet megújító szemléletmód és energia. Úgy szeretnénk átalakítani ezt a művészeti ágat, hogy azok is rajongóvá váljanak, akik legutoljára esetleg gyermekkorukban voltak cirkuszban, és most sem járnak hozzánk. Azt szeretném elérni, hogy mire felépül az új épület, az emberek teljesen más szemmel nézzenek erre a különleges világra. Legyen meg a társadalmi és művészeti rangja, legyen meg a megérdemelt presztízse a szakmának.

Önnek komoly színházi és cirkuszművészeti múltja van. Pályája elején hosszú évekig bűvészként dolgozott, majd több rangos vidéki színház vezetésével bízták meg. A jelenlegi felkéréssel gyakorlatilag hazaérkezett.
Valóban szerencse, hogy jelentős cirkuszmúltam van, kisgyerekkorom óta elvarázsolt a bűvészet, tizenhat éves voltam, amikor elkezdtem fellépni. Az autómat telepakoltam a felszerelésemmel és sorra jártam a balatoni táborokat, üdülőket, ahol szórakoztattam az embereket. Később Münchenben tanultam, ott szereztem meg a bűvészdiplomámat. Tíz évig éltem az illuzionisták világában, és végigjártam az összes terepet, ahol egy művész megjelenhetett. Dolgoztam alternatív előadásokon, cirkuszi sátrakban és persze rangosabb gálaesteken is. Folyamatosan kutattam, hogy mivel van több egy bűvész előadásában, mint a puszta szórakoztatás. Látja-e a közönség rajtam, ha szerelmes vagyok, ha valami bajom van, és én mit akarok láttatni, elérni abban a négy percben, amíg a számom tart, és kétezer ember figyelmét élvezem egyszerre.

Később színészeket tanítottam a bűvészet mesterségére, hiszen az illuzionisták képesek a legjobban a nézők figyelmét koncentrálni, vagy éppen elterelni. Közben elvégeztem a színházrendezői szakot, így csöppentem bele a színházi világba. Jelenlegi munkám során arra törekszem, hogy minden jót, amit a színházművészeti tanulmányaim és a színházigazgatással eltöltött éveim alatt tanultam, beépítsem a cirkuszművészetbe. Szeretném azonban eloszlatni azokat a feltételezéseket, miszerint én színházat akarnék csinálni a cirkuszból. Hiszem, hogy újítani és újító szellemiséget bevezetni csakis a hagyományok tisztelete mellett lehetséges. A klasszikus cirkuszi elemeknek fő és vezérelvként meg kell maradniuk. Gondolok itt arra, hogy a cirkuszban a kisgyereknek és a felnőttnek is élményt kell adni, az állatszámoknak és az emberi teljesítőképesség határait feszegető számoknak váltogatniuk kell egymást. A nézők elvárják, hogy a porondon legyen bűvész, bohóc, állatidomár és artista. A megújulás számomra a miértben van. A kérdés az, hogy miért hozok létre egy produkciót, mit szeretnék azzal a nézőnek elmondani. Ez komoly tudati fejlődés, ha azt nézzük, hogy régen a cirkuszban szőrős nőket és deformitással született embereket mutogattak pénzért a nézőknek. Ma már ilyesmit nem látunk, helyette lezajlott egy olyan fejlődési folyamat, amelynek eredményeként ma már cirkuszművészetről beszélhetünk.

Többször hangsúlyozta, hogy szeretné növelni a cirkusz presztízsét és nagy vágya, hogy a cirkuszművészet felkerüljön az UNESCO szellemi – kulturális örökségek listájára.
Én azt mondom, hogy szedjük le a ráragadt kakasnyalóka-mázat erről a művészetről és keressük meg a tartalmi mondanivalóját. Észre kell végre venni, hogy a könnyed szórakozáson és a pattogatottkukorica-dobáláson túl valódi értékeket közvetít a manézs. A cirkusz ideális terep arra, hogy a csodák bemutatásán keresztül kézzelfogható üzeneteket kapjanak a gyerekeink. Beszéljünk példának okáért arról, mennyi munka, verejték és kitartás kell az artistáknak a számaik bemutatásához, micsoda erőfeszítés kell ahhoz, hogy egy szaltó megszülessen. Fontos megérteni, milyen jelentősége van a pontosságnak a légtornászok mutatványainál. Mennyit számít egy tizedmásodperc késés, ha az előre megbeszélt pillanatban nem sikerül elkapni a másik kezét. Tanárokat és osztályokat szeretnék hívni az előadásokra, akik a műsorok után ottmaradhatnak, leülhetnek és elbeszélgethetnek arról, ki késett el legutóbb az edzéséről, egy randevúról vagy csak nem ért haza a szüleihez a megbeszélt időre. Ha ezt elkezdjük a gyerekekkel szétbontogatni, a művészeti előadásokat látva sokkal érthetőbbé és kézzelfoghatóbbá válik számukra is, miért van jelentősége a pontosságnak. Hiszen beleég az agyukba az a pillanat, amikor az egyik légtornász vakon bízva a társában elugrik a megbeszélt ütemre, és tudja, hogy ott lesz a kéz, amelyik majd elkapja. Ha nem így történik, akkor az akár végzetes is lehet. Ha ez a kép beleég egy tinédzser fejébe, akkor talán legközelebb nem fog elkésni sem iskolából, sem egy későbbi állásinterjúról. Ilyen példából számtalan van, ezek a tanítási lehetőségek mind ott hevernek a porondon, csak észre kell venni őket. A színházról eddig is úgy vélekedtek az emberek, hogy értéket közvetít, tanítja és szépíti a lelket, a cirkusz kapcsán ez egy olyan új gondolat, amit meg kell ismertetni és el kell fogadtatni a közönséggel.

Szeretném, ha az emberek észrevennék azt is, hogy a cirkusz az a művészeti ág, amely egyszerre képes szólni a hároméves gyerekhez, a tizenkét éves tinédzserhez, az anyukához, az apukához és a nagyszülőkhöz is. Kérdem én, melyik az a művészeti ág, mely ily módon képes családösszetartó szerepet betölteni? Állítom, hogy nincs ilyen, mert ha elmegyek egy komolyzenei koncertre, akkor megkérem a nagymamát, hogy vigyázzon otthon a kisgyerekre. Vagy elmegyünk a gyerekkel a Lúdas Matyi színházi előadásra, de oda szülőként nem a saját szórakozásunk miatt megyünk, hanem a csemeténk kedvéért. E mellett a cirkusz kivételes módon képes a legszélesebb társadalmi réteget egyszerre szórakoztatni – jól érzi magát az előadáson az általános nyolc osztályt végzett néző és a kiművelt egyetemi professzor is. Mind megtalálják az előadásokban a katarzist és a lelküket megmozgató üzenetet. Ez a cirkusz hihetetlen egyedülállósága és csodája – mert az emberre, az ember teljesítőképességére épít.

Francsics Annamária