Kétszáz éves a Himnusz

Kölcsey Ferenc nem tudta, nem is sejthette, hogy a magyarságért versbe öntött fohásza, a Hymnus című költemény, amelyhez később Erkel Ferenc komponált dallamot, nemcsak hogy túléli őt, de a hazaszeretet, a nemzeti öntudat örök érvényű kifejezőjévé nemesül. Hogy nemzeti imává lényegül át, s 1989-től – akkor került be az alkotmányba, jóllehet az országgyűlés már 1903-ban elismerte – hivatalosan is a magyar himnusszá válik.

A szerző 1823 januárjában tett pontot a Hymnus letisztázott kéziratának végére, így a születés kereken 200. évfordulóját ünnepeljük a jövő esztendő elején, egészen pontosan január 22-én, amely 33 éve a magyar kultúra napja – éppen a Kölcsey és lélekemelő alkotása előtti tisztelgés jegyében.

A Himnuszt eddig harminc nyelvre fordították le, az angol, a francia és a német mellett például héberre és arabra is. Megzenésített formáját tekintve az 1844-es erkeli alapmű győzött minden átalakítási kísérlettel szemben, az áthangszerelések egyike sem ért célt, bár próbálkozások akadtak bőven. Az egyetlen kényszermódosítást a sportélet szülte: a több mint kétperces Himnusz tudniillik „túl hosszú” volt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság számára, amely hatvan-kilencven másodpercben maximálta egy–egy nemzetnek az olimpiák eredményhirdetésekor felhangzó hivatalos dalát.  Így készült el a mi Himnuszunknak is egy máig használt, az eredetinél gyorsabb, kevésbé szomorú változata, amely már „belefért” a NOB által megszabott legfeljebb másfél percbe.

Alaptörvényünk kimondja: „Magyarország himnusza Kölcsey Ferenc Himnusz című költeménye Erkel Ferenc zenéjével.”