Kováts Adél: „Rázd meg!”

Folytonosság és megújulás jegyében hirdette meg programját a Radnóti Színház februárban kinevezett igazgatója. Huszonhárom éve a társulat tagja, vezető művésze,  pályája fontos fordulópontjai is a teátrumhoz kötik. A jövőben is szeretne megmaradni szuverén, alkotó embernek, másfelől felelősségteljes vezetőként működni, aki élvezi a társulat bizalmát.

Milyen érzés volt igazgatóként bejönni a színházba?
Egyelőre még kapdosom a fejem, mindenbe szépen lassan bele  kell ásnom magamat. Most az a legfontosabb, hogy a különböző területeken kipróbált „motorosokkal”, mint a színház gazdasági igazgatója, főrendezője, dramaturgja, titkársági munkatársai összerakjuk a következő évadot. Másképp nem is pályáztam volna meg az igazgatást, ha nem tudnám, hogy ezt a színházat nem a nulláról kell felépíteni. Szeretném, ha a meglévő értékek megmaradnának. Annak a – nagy szavakkal élve –  színházeszménynek a megvalósítására, amit elképzeltem, most van lehetőség. Évekkel korábban biztosan nem vágtam volna bele. 

Egy korábbi nyilatkozatod szerint az igazgatáshoz egyszerre kell költőnek és vasmunkásnak lenni.
Teljesen más agyféltekét működtet ez a tevékenység, mint a színészet. Amikor az előadásra készülök, trenírozni kell magam, hogy leálljon az agyam, különben állandóan a kollégáim, a szereposztás, az új marketing program járnak a fejemben.  Ez is alkotás, de teljesen más, mint a színészi munka. Attól, hogy ugyanazokat az embereket látom a színpadon is, mint akikről egész nap gondolkodom, nehéz leválasztani magamban a színészt és az igazgatót. Az elvárás velem szemben ugyanaz, mint amit én is elvárok magamtól, hogy a Radnóti a régi értékekben gyökerezve megújuljon. A megújulás nem megy változások nélkül. A brechti instrukcióhoz tartom magam: „Rázd meg!” A megrázás igénye mindenkiben megvan, ugyanakkor megrázkódtatásra senki nem vágyik. Ebben szövetségesekre van szükségem, és nyilván lesznek olyanok is, akik nem tudnak velem szövetkezni. Ezen az úton, amire támaszkodhatunk, az egymás iránti őszinteség.

A pályázatodban leírtak értelmében a női alkotók hangsúlyosabb jelenlétére törekszel majd.
Senki ne várja tőlem, hogy az első évben minden megvalósul abból, amit leírtam.   Azt gondolom, hogy az irány a lényeg, a szándéknak kell jelen lennie, annak a gondolatnak, hogy szeretnék több női alkotót úgy rendezőként, mint íróként. A repertoár alakulásának amúgy ezer összetevője van. Azt hiszem, eddig is volt hajlamom arra, hogy ne csak a magam, hanem a társulat szemszögéből is szemléljem a színházat. Ha valaki ilyen hosszú időt tölt egy társulatban, nyilvánvalóan sokszor kell újraértékelnie a saját helyzetét is a társulaton belül, hogy mi fontos a társulatépítés, illetve a saját fejlődése szempontjából. Sok esetben színésznőként is provokáltam azokat a helyzeteket, hogy őszintén beszéljenek velem.

Ambiciózus alkat vagy? Ha kitűzöl magad elé egy célt, mindent megteszel annak érdekében, hogy elérd?
Szívós vagyok, nem adom fel könnyen azt, amit akarok. Szeretem a nagy projekteket, kevésbé szeretem elaprózni magam kis dolgokban. Eddig munkavállalóként működtem, engem kerestek meg, a rendezésemet leszámítva, amit én választottam. /A Blackbird című előadás a Szkénében- A szerk./ Ezzel együtt mindig olyan feladataim voltak, hogy a választás lehetőségének a szabadságát élveztem. Most az a szabadságom, hogy én hozok döntéseket.

Bizonyára számoltál azzal, hogy színészileg óhatatlanul kissé háttérbe kell vonulnod.
Ez természetesen így van, de az sem tenne jót, ha „megfigyelőként” jönnék –  mennék a társulatban, és persze nem is lenne igaz. Más kérdés, hogy mennyit bírok. Remélem, jól fogom felmérni az erőviszonyokat és szem előtt tartani a prioritásokat. Több szabad estére is van szükségem, hiszen néznem kell az előadásokat nemcsak másutt, hanem a saját színházamban is.

A lányod tizenhat éves. Lázadó kamaszkorban van?
Bizonyos helyzetekben lázad, bizonyos helyzetekben meg csüng rajtam. Ha otthon vagyok, esténként együtt alszunk el. A barátnőm mondta, milyen aranyos, hogy még mindig ennyire igényel. Szerintem ez rendben van, mindkettőnknek így jó.

A férjed, Kováts Tibor mivel foglalkozik, amióta felhagyott az aktív tánccal?
Angelus Iván Budapest Tánciskolájában tanít. Emellett egyre többen találják meg a cirkusz világából. Artisták, jégtáncosok képzésével foglalkozik. Csodálatos pedagógus. Projektszerűen még néha csinál rendezvényeket.

Művészemberek lévén soha nem okozott köztetek feszültséget, hogy hosszú évek óta te állsz inkább reflektorfényben?
Tibi nagyon örül és boldog, büszke rám, hiszen a sikereimet mellette és vele értem el.  A mi kapcsolatunkban nagyon erős összekötőkapocs, megtartó erő, hogy azonos a szemléletünk, a dolgokhoz való hozzáállásunk, a szenvedélyünk. Mindig felnéztem rá, mint művészre, emberre, pedagógusra. Az ő véleménye a legfontosabb számomra, mert tájékozott és nyitott a világra, hibátlan az ízlése. Megvan benne az a szívósság és igényesség, ami azokra jellemző a táncszakmában, akik valamit elértek. A klasszikus balettet magas szinten művelők alázata, erőfeszítése, fegyelme. Mindig tanulok tőle.

Bukásoktól, kudarcoktól mentesnek tűnik a színészi pályád. Belülről is annak éled meg?
Sok minden nem hullott az ölembe, de azt sem mondhatom, hogy göröngyös volt az eddigi pályám. Azt tapasztalom, hogy amibe energiát fektettem, az meghozta a gyümölcsét. Folyamatosan, lépésről – lépésre jöttek a feladatok, amelyekben örömömet leltem, fejlődhettem, sok jó rendezővel dolgoztam a Radnótiban és vendégként más színházakban is. Ez is szerencse, bár voltak olyan évek, amikor úgy éreztem, nem inspirálok annyi rendezőt.

Minek köszönhető a hosszú hűség, ami a Radnóti Színházhoz fűz?
Egyszerűen jó ide bejönni, családias a közeg, a második otthonom ez a színház. Manapság másképpen működnek a fiatal színészek. Szeretnének kőszínházhoz tartozni, emellett kreatívak, jobban merik keresni önmagukat, a kihívásokat. Magától kevés ember ment el a Radnóti Színházból az elmúlt huszonvalahány évben. Elődöm, Bálint András időről – időre elküldött társulati tagokat, illetve maguktól szerződtek át az újonnan létrejött színházakhoz. Legalább három olyan alkalom volt, amikor változtathattam volna, mégis maradtam. Utólag azt gondolom, jól döntöttem.

Civil közegből, vidékről jött lányként vágtál neki a színészi pályának. A szüleid mennyire fogadták el a választásodat?
Már gyereknek is nagyon öntörvényű, önjáró voltam. Atletizáltam, színjátszó körbe jártam Sopronban, autóstoppal jártam fel Budapestre. A szüleim kicsi koromtól önállóságra neveltek, ezért megbíztak bennem és elfogadták a döntéseimet. Látták rajtam, hogy komolyak a szándékaim. Mindig elmondták a véleményüket, de soha semmitől nem tiltottak el, nem korlátoztak. Anyukám nagyon háziasan és kötelességtudóan nevelt minket a húgommal, akiből pedagógus lett. Három gyermekes anyuka, középsúlyos értelmi fogyatékosokkal foglalkozik. Rajta keresztül közelebbről is belelátok az oktatásügy anomáliáiba.

Mindig erős volt benned a szociális érzékenység, fontos ügyek mellé álltál, mint a Bátor Tábor, a Mosolyország Alapítvány vagy legutóbb a Bethesda Kórház Anyaotthon programja égési sérült gyerekeknek.
Megtiszteltetés, hogy részt vehettem ezeknek az alapítványoknak a munkájában. Nagyon örültem, amikor felkértek az Anyaotthon program jószolgálati nagykövetének. Valódi sikerélmény számomra, hogy a Bethesda Kórház Alapítvány, az SCH multicég és a személyes közreműködésem révén ez létrejöhetett. 2014-ben díjat is kaptunk erre a példaértékű projektre, amihez nemcsak az arcomat adtam, hanem ötletekkel is hozzájárultam. Úgy gondolom, hogy olyan ügyek mellé kell állni, amelyekben hasznossá tehetjük magunkat.

Nőként mennyi idő jut magadra, öltözködésre, divatra, hobbikra, feltöltődésre?
Nagyon kevés, és ezen változtatni szeretnék. Fontos, hogy az ember mit sugároz kifelé. A divat követése helyett mindig az egyéni stílust szerettem. A letisztult, finom elegancia és minőség áll hozzám közel. Nem az a típus vagyok, aki a boltokat járja, megvannak a jól bevált helyeim, ahonnan öltözködöm. A családom, a barátaim társasága és a kulturális élmények jelentik számomra a feltöltődést.

Szentgyörgyi Rita
Fotók: Falus Kriszta (nagy kép), Koncz Zsuzsa, Dömölky Dániel