Hirdetés

Pokorny Lia

Google Plus

„Mindennél fontosabb számomra a szabadság.”

A karantén időszaka alatt sem pihent az „egyszemélyes zenekar”. A színésznő forgatott a home office viszontagságait kifigurázó „Segítség, itthon vagyok!” című sorozatban, mesét olvasott fel, növényeket ültetett, és saját kezűleg újította fel a fürdőszobáját. A Beugróból már jól ismert improvizációs készsége a járvány ideje alatt sem hagyta cserben.

- Karantén ide vagy oda, úgy tűnik, nem hagyja unatkozni a kreativitása. Hogyan telnek a napjai most, hogy nincsenek színházi előadások?

- Örültem, hogy nem csörög az óra, hogy addig alhatok, amíg jól esik, de mégsem tudok sokáig, mert kidob az ágy. Az egyik felem hajlamos lenne elúszni, a másik azonban szervezi a feladatokat. Új készségekre is szert tettem: a „Segítség, itthon vagyok!” sorozatot magunk forgattuk távsegítséggel, a riportokhoz nekem kellett vágóképeket  a  készítenem, és ahhoz is meg kellett barátkoznom a technikai eszközökkel, hogy mesét olvassak a közösségi oldalon. De szükségem van kétkezi tevékenységre is, úgyhogy most éppen a fürdőszobát újítom fel szigorúan saját kezűleg: festek, glettelek, ha kell, még falat is húzok. Igaz, ez némi felfordulással jár, de végtelenül boldoggá tesz, kivirul a lelkem, hogy újrahasznosíthatok dolgokat. Kifogyhatatlan bennem az alkotási vágy, így például készítettem egy elhasznált flakonból időkapszulát az utókornak, amelyből majd megtudhatják, hogy mit csináltam a karantén idején. Növényeket is ültetek a ház közös kertjében. A környezet óvása a vesszőparipám. Meggyőződésem, hogy nem véletlenül tartunk ott, ahol tartunk, sok jel figyelmeztet arra, hogy másképpen kéne élnünk, nem lehet a végtelenségig kizsigerelni a természetet. Ezért csatlakoztam többedmagammal ahhoz a Párizsban megfogalmazott nemzetközi felhíváshoz, amelyet már több száz magyar tudós és művész is aláírt. Ebben a nyilatkozattevők arra szólítják fel a világ vezetőit és embertársaikat is, hogy lássanak hozzá a világgazdaság, a közös és egyéni céljainkat megalapozó értékrendszerek felülvizsgálatához és alapos átalakításához.

- Minden út az első lépéssel kezdődik. Ön az „Ültessünk tízmillió fát” nagyköveteként is sokat tesz azért, hogy ráirányítsa a figyelmet környezetünk megóvásának fontosságára.

- Ez is  szívügyem. Tavaly ősszel örömmel csatlakoztam Bojár Iván András kezdeményezéséhez, és magam sem hittem, hogy milyen gyorsan növekszik a táborunk: mostanáig közel negyvenezer  fát ültettünk el. Sokan jelentkeztek és csatlakoztak hozzánk, egyénileg is és csoportok is: önkormányzatok, erdészetek, civil szervezetek, akiket a körünkben dolgozó szakemberek segítenek, hogy néhány év alatt valóban a földbe kerülhessen  tízmillió fa. A jó ügy olyan, mint a mágnes, vonzza a hasonlóan gondolkodókat. Nemcsak fákat ültetünk, hanem közösséget is építünk. Én hiszek a közössé erejében. Fokozhatatlan az a tempó, amiben élünk, megbetegíti az embert. Sokan magányosak, és szoronganak, ezért is jó, ha találunk egy célt, ami összekovácsol, és reménnyel tölt el. Biztos, hogy változásra, változtatásra van szükség, és ezt a saját környezetében, társakkal összefogva tudja elkezdeni az ember. A természet csodálatos, minden kizsákmányolás ellenére csak ad. Én a szabadban tudok a leginkább feltöltődni. A kirándulás, a túrázás mindig új erőt ad.

- A járvány miatt a négy fal közé szorultunk mindannyian. Hogyan éli ezt meg egy kamaszkorú fiúval? Szigorú vagy megengedő anyuka?

- Sajnálom a szülőket és a gyerekeket is, hiszen mindenki számára kihívást jelent ez a helyzet. Nekem boldogság, hogy együtt vagyunk otthon, de tisztában vagyok azzal, hogy Misi a saját kortársaival érzi magát a legjobban, hiányoznak a barátai. Mindig elcsodálkozom, amikor egy szülő azt mondja, hogy a gyereke a legjobb barátja. Én partnerként és nem barátként kezelem a fiamat, nem rakok a vállára olyan terheket, amit még koránál fogva nem bírhat el. Nem titkolom, ha gondjaim vannak, de azt mondom neki, bízzon bennem, megoldom azokat. Tudja, hogy mellette állok,  mindig számíthat rám. Megengedő vagyok, mert bízom benne, de természetesen  lehetnek titkai és olyan gondolatai, amiket nem velem akar megosztani. Komolyan veszem őt, és azt, hogy lehet más az ízlése, gondolkodhat másképp dolgokról. Nagyon szeretek vele beszélgetni, akár egyetértünk, akár vitatkozunk. Én imádom a kamaszkort, és értékelem, hogy a fiam remek ember. Zenél és sportol. De ember, így - ahogy mindenki - tévedhet ő is. Azt szoktam mondani neki, hogy mindannyian csalódunk, tévedünk, a lényeg az, hogy tanuljunk belőle.

- Azt hiszem, ezt a tanulást senki sem úszhatja meg, hiszen a felnőtté váláshoz nélkülözhetetlen a tapasztalatszerzés és az önismeret. A színészek jobban vizsgálják önmagukat?

- Nem lehet  megspórolni az önismereti munkát, hiszen rengeteg felesleges tehertől szabadulhatunk meg. Ha tisztában vagyunk azzal, hogy milyenek vagyunk, mik az erősségeink, mik a gyengeségeink, jobban tudjuk működtetni az életünket. A színészek többet vizsgálják magukat, hiszen fontos megérteni, hogy hol találkozik a szerep a saját személyiségükkel, miből tudnak építkezni. Minden bennünk van, a jó és a rossz is. Például, ha dühöt érzek, és végiggondolom, hogy miért, mire gondolatban végigjátszom, rájövök, hogy miért lettem dühös, addigra le is csillapodom. Ha megtaláljuk a kiváltó okokat, akkor már kezelhetőbbé válnak a negatív érzelmeink is. Sokat dolgoztam magamon, többek közt, hogy felismerjem a mintákat, amelyek mozgatnak, és már tudom, hogy a cselekvés felelőssége az enyém - hogy mihez kezdek velük: megtartom vagy felülírom azokat. Mára már nemet mondani is megtanultam, pedig gyerekkoromban erős megfelelési kényszerem volt.

- Hogyan tudott megbirkózni azzal, hogy nem vették fel a főiskolára? Mindig is színésznek készült, vagy volt B terve?

- Egész kicsi korom óta erre készültem. Vigyori és bohóc gyerek voltam, és nem volt más tervem. Jó pár évig zavart, hogy nem vettek fel, sokáig szégyent éreztem. Aztán ez az érzés átfordult bennem: mostanra csiklandós huncutságot érzek, hogy úgy lettem színész, hogy nincs diplomám. Tudom, hogy a magam részéről,a tehetségem szerint mindent beletettem, és hálás vagyok a sorsnak a vezettetésért. A célokat nem lehet görcsös akarással elérni, mert a görcsösség visszájára fordíthatja a dolgokat. Én  a munkában hiszek, hogy mindent meg kell tennem, teljes erőből kell dolgozom, másként nem tudok. A tehetség nem az enyém, azt kaptam, és mivel nemcsak magamért vagyok a világon, hanem része vagyok a közösségnek, ezért folyamatosan adásban vagyok. Ha pedig hasonló energiájú emberekkel találkozom, akkor teremtő energiaáramlás jön létre, amelyben emeljük egymást. Ilyen a Beugró is, ahol gyermeki önfeledtséggel tudunk játszani. Igazi jutalomjáték  ez számunkra. (Beugró előadások a Játékszínben láthatók.)

- Pedig az improvizáció nem könnyű műfaj. Az életben is bevállalós, vagy inkább biztonsági játékos?

- Számomra a legfontosabb a szabadság érzése. De ez nem egyenlő a szabadossággal, törvénytisztelő vagyok, például sohasem bliccelnék a villamoson. Hiszek a fegyelemben, de  saját magam szabom meg a szabadságom határait. Úgy érzem, hogy ugyan kell a játszóterem köré korlát, de azt én mondom meg, hogy hol legyen. A játszó teremen belül azonban a teljes szabadságot élem meg Szeretem a karakteres dolgokat: a lakásom is ilyen, nem szabályos, nem bírom a szimmetriát. A közös kertbe sem glédába ültettem a növényeket, hanem ahogy éppen gondoltam. Nekem a természet rendje a rendnem az ember által kigondolt elvágólagosság- Szóval én az angolkert híve vagyok a franciával szemben.

- Akkor gondolom az öltözködésben is a természetesség híve. Nem fél az öregedéstől?

- Nagyon lazán öltözködöm, az utcán nem vagyok művésznő. Farmer, póló, tornacipő a leggyakoribb viseletem, ebben érzem  jól magam. Persze nemcsak a lelkemet, a testemet is igyekszem karbantartani. Így karantén idején kicsit nehezebb, hiszen többet főzök, és még kenyeret is sütök. Igyekszem választékos menüt összeállítani, sok zöldséget eszünk, és próbálunk kevesebb húst fogyasztani, a környezetvédelem miatt is. Most csak online  tudok body art edzésre „járni”,  és ha lehet, túrázom.

Az idő múlása nem különösebben zavar, az öregedés nem ijesztő, ha az ember rendben van önmagával. A kétségbeesésnek szaga van, és felesleges olyasmi ellen harcolni, ami így is, úgy is megtörténik, mert ez az élet rendje.

Puskás Kati

Fotók: Bognár Boglárka, Éder Vera, Horváth Judit, Sághy Tímea, Sárosi Zoltán

Képek

Pokorny LiaPokorny LiaPokorny LiaPokorny LiaPokorny LiaPokorny LiaPokorny Lia

Google Plus

Galéria

Pokorny Lia
  • Pokorny Lia
  • Pokorny Lia
  • Pokorny Lia
  • Pokorny Lia
  • Pokorny Lia
  • Pokorny Lia
  • Pokorny Lia

Hirdetés