A Vigadó reneszánsza

Tíz évig tartó felújítási és restaurálási időszakot követően tavaly év elején ünnepélyes keretek között adták át a Vigadót. Az épületgazda, a Magyar Művészeti Akadémia azóta folyamatosan azon dolgozik, hogy az épület régi pompáját visszanyerve a magyar kulturális életben is újra elfoglalja méltó helyét. A Vigadó jövőjéről az Akadémia elnökével, a Kossuth-díjas és Munkácsy Mihály-díjas Fekete Györggyel beszélgettünk. Lead vége

Elnök Úr, a Vigadó megnyitásakor tartott ünnepélyes rendezvényen úgy nyilatkozott, hogy élete legboldogabb napjának tartja ezt a napot. Ilyen sokat jelent Önnek ez az épület?
Belsőépítészként végeztem közel ötven évvel ezelőtt, rengeteg műemlékvédelmi épületnek voltam tervezője, de gazdája egyik épületnek sem lehettem. A munkám során elkészítettem a vázlatrajzokat, a kiviteli terveket, művezetője voltam az építkezéseknek, de az ünnepélyes átadók után mindig valami új munkába fogtam bele. A Vigadó esetében azonban egész más volt a helyzet. Kitűnő kollégák küzdelmét néztem végig a felújítási munkák hosszú évei alatt, mert az építészeti munkák során számos kivitelezési, műemlékvédelmi nehézség merült fel.  A Vigadó felújítása közben az építész személye is megváltozott, az, ahogy jelenlegi pompájában megcsodálhatjuk a házat, Fehérváry Rudolf építész és Gotthárd Erzsébet belsőépítész érdeme.  Magam is megküzdöttem egy-két olyan változtatásért, ami arra szolgált, hogy az épület a későbbiekben a lehető legjobban megfeleljen az Akadémia céljainak. Rendkívül boldog vagyok, hogy gazdája lehetek annak a háznak, mely Európa egyetlen olyan kulturális helyszíne, ahol hat alkotói és előadó művészeti ágnak egyszerre, egy napon és egy órában lehet rendezvénye. A Vigadó átadásával egy olyan összművészeti helyszín született, aminek még a létezéséről sem álmodhattam, nemhogy annak vezetéséről. Azt gondolom, hogy amit értelmiségiként általános intelligencia terén össze lehet szedni, azt én megpróbáltam az életem folyamán összegyűjteni, de sosem gondoltam, hogy a kiállítás, a zene, a nemzetközi konferencia, a mozi, és a színház egyszer majd egy időben fog körbevenni. Mindemellett rendkívül szerencsésnek érzem magam, mert olyan remek emberekkel dolgozhatom együtt, akik a teljes magyar művészetet lefedő környezetből kerülnek ki.

Elmondása szerint már egész fiatal korában arra vágyott, hogy érdemi hatással legyen a magyar kultúrára és művészeti életre. Az MMA elnökeként és a Vigadó vezetésével ez teljes mértékben valóra vált?
Ez annyira álom volt, hogy ilyen világosan meg sem mertem fogalmazni. Az igaz, hogy az életem az erre való felkészülés jegyében telt, mert a képviselőségem, az államtitkársági pozícióm révén, rengeteg tapasztalatra tettem szert. Öt évig voltam a Képző-és Iparművészeti Szakközépiskola igazgatója és alapítója, majd tizenhét évig professzora voltam a Soproni Egyetemen az Alkalmazott Művészeti Intézetnek. Azután jött az életembe az Akadémia, az ott végzett testületi munka. Most úgy látom, hogy a következő két és fél évben – ami még a hat éves elnökségemből hátra van – be tudjuk fejezni az Akadémiának a szerkezeti, filozófiai és infrastrukturális felépítését.  Ha ez így lesz, akkor az a rengeteg energia, amit most a költségvetési gondok megoldására, pályázatok bírálatára fordítunk, mind a művészetre összpontosulhat. Véleményem szerint az Akadémia hosszú távú céljaként azt kell elérnünk, hogy mindenféle politikai mellékgondolat nélkül, a legkiválóbb művészeket fogja össze, úgy hogy közben az egyéni látásmódok, a stiláris különbségek megmaradjanak.

A Vigadó a XIX. században pezsgő kulturális helyszín volt. A város többi rendezvény helyszíne mellett hol látja a Vigadó helyét a pesti életben?
A Vigadó, már csak földrajzi értelemben véve is egészen zseniális helyen épült meg. Olyan központi helyen van, a belvárosban, a Duna partján, ami tömegközlekedéssel, gyalogosan, a város bármely pontjáról könnyen megközelíthető. A csodálatos építészeti rekonstrukciónak köszönhetően pedig rengeteg belső tér szabadult fel az épületben. A központi lépcsőház födémjének az átépítésével egy ötödik emelet alakult ki, ami most varázslatos kiállítóterem. A padlásteret az építészek az épület szerves részévé tették, ami azt eredményezte, hogy megszületett a hatodik emelet, mely egy egészen lélegzetelállító pontja a helynek. Ezt a szintet a hely szelleméhez méltó Makovecz Imre kiállításával avattuk fel, most pedig Bartusz György festő műveit tekinthetik meg a látogatók. Talán kívülről nem látszik, de az új emeleteknek köszönhetően a Vigadó akkora kiállítási területtel rendelkezik, mint a Műcsarnok. Az épületnek remek adottságai vannak. Most rajtunk a sor, hogy olyan műsorrendet állítsuk össze, hogy az ismert magyar kiállítótermek és koncerttermek sorába szervesen épüljön be.  Biztos vagyok benne, hogy ez sikeres lesz, mert a háznak van egy olyan egyedülálló, bensőséges hangulata, ami utánozhatatlan. Az épület egyik legnagyobb vonzereje pont a hangulatában rejlik, mert amikor az ember belép az előcsarnokba, átlép az első oszlopsoron, körülnéz, rögtön a hatása alá kerül. Véleményem szerint még két ilyen épület van Budapesten, ami ezt a reakciót váltja ki a belépőből. Az egyik a Parlament, a másik pedig az Operaház. A színház és koncertterem építésben fontos volt, hogy legyenek nagy felvonulási területek, amelyek „akklimatizálják” a közönséget. Teret és időt kell hagyni a betérőnek, hogy maga mögött hagyhassa az utca zaját, átrendezhesse a gondolatait és befogadóvá váljék a rá váró élményekre.  Ez a Vigadóban abszolút biztosított.  Eddig itt hét műfajnak rendeztünk kiállítást, volt építészeti, festészeti, emlékkiállítás, bábművészeti-, kerámia-, porcelán-, ötvösművészeti tárlat. Egy népművészeti kiállítás e pillanatban épül. Bár az Akadémia a Vigadó tulajdonosa, fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy ez nem az akadémikusok kiállítótere. Szeretném, ha minél szélesebb körből mutatnák meg magukat a magyar művészeti élet szereplői. Ez a Magyar Művészetek Háza, és ennek szellemében próbáljuk úgy szervezni a programokat, hogy ne a külföldi produkciók legyenek többségben.  A művészeti kiállítások, koncertek mellett az épület számos rangos társadalmi esemény helyszínéül szolgál. Itt tartjuk a Kossuth-díjasok vacsoráját, nemrégiben itt került – hosszú idő után újra – megrendezésre a Széchenyi-bál. De folytatható a sor, más rangos események mellett itt rendezzük a Nemzet Művésze díjkiosztást is. A díjak átadásakor a falakból áradó művészi atmoszféra minden résztvevő számára különlegessé teszi az eseményt.

Ön hogy látja, a fiatalokat hogyan lehetne érzékenyebbé tenni, bevonni a kulturális életbe? A Vigadóban milyen programokat kínálnak számukra?
Nagyon szívesen látunk a Vigadóban olyan tárlatokat, színházi rendezéseket, amik lehetőséget adnak rá, hogy gyermek- és ifjúsági programokat szervezzünk köréjük. Ezt már az idei évben is bevezettük, és több nagyon szép gyermekprogrammal várjuk az óvodásokat és kisgyerekeket. Ilyen például a „Magyar Animáció 100” című kiállítás, ami a család három-négy generációjának is egyformán felejthetetlen program. Óriási népszerűsége volt a kiállításnak, szájról szájra terjedt a híre a városban, emiatt meg is hosszabbítottuk a látogathatóságát. Ezen kívül éppen a napokban született döntés arról is, hogy mind a Vigadóba, mind a Műcsarnokba, a gyerekek számára csak egy szimbolikus 200 Ft-os belépőt kell fizetni.

Milyen további meglepetéseket tartogat még a Vigadó a látogatóknak?
Hamarosan avatjuk az épület színháztermét, a Sinkovits Imre kamaraszínpadot. Ez egy 164 fő befogadására alkalmas tér, intimebb, meghitt hangulatban lehet megtartani a kisebb kamaraesteket. Pár héten belül nyílik az épület saját étterme, ami pazar környezetben fogadja majd a vendégeket. Személyes okokból kifolyólag, számomra egyébként is különleges ez a helyszín, mert annak idején, itt kértem meg a feleségem (Sunyovszky Szilvia Jászai Mari-díjas színésznő, szerk.) kezét a lányától.

Az étterem a Vigadóba betérő látogatókat is kiszolgálja majd, de az épületben tartott egyéb reprezentatív események igényeinek is meg kell felelnie. Mindezek mellett folyamatosan nyílnak az újabb és újabb kiállítások. Ebben az évben összesen 28 különböző tárlatot nézhetnek majd meg a látogatók. Már most előkészültünk arra, hogy 2016-ban, a Vigadó lesz az 1956-os események hatvan éves évfordulójára szervezett, az eddigi legnagyobb szabású képzőművészeti, zenei, iparművészeti kiállítás rendezvényközpontja.  A következő nagyszabású tervem, hogy 2017. szeptember 28-án – a 85. születésnapom alkalmából – megrendezem életem utolsó kiállítását ugyanitt. Olyan kiállítási anyagot fogok bemutatni, amelyet még soha nem láthattak tőlem. Ezek olyan mozaik művészeti alkotások, melyet rajtam kívül nem csinál senki a világon. Egy-egy képen képes vagyok három, négy hónapig is dolgozni, amely rendkívüli „szent őrületet” követel egy művésztől. Úgy érzem, hogy ezekkel a művekkel méltó alázattal tudok búcsúzni a számomra olyan értékes közönségemtől és munkatársaimtól.

Francsics Annamária