Windt Gábor és Léber Barbara

Hetvenévesen is rendületlenül aktív a karate mestere

Három-három gyermeket hozott házasságába a két művész, Windt Gábor, a japán harcművészet és Léber Barbara, a divattervezés magyar nagymestere. Két unoka teszi teljessé a családot, amelynek feje hét évtizeddel a háta mögött mesélt magazinunknak mindarról, amit a hozzá közelállókról, és persze saját magáról tudni érdemes, és – tudni szabad…

– Ahogyan a tánciskolában mondják: induljunk el a kályhától! Hogy kezdődött?

– Gyerekkoromat Óbudán töltöttem a bátyámmal és a nővéremmel, ott nőttem föl a téglagyárban, ahol apám sportelnök volt, így nyilván szinte állandóan ott lebzseltem. Ott szereztem a barátaimat is, de mivel a téglagyári fiúk elég kemények, nekem kapaszkodnom kellett… Kicsi voltam, alacsony, és hát meg kellett tanulnom azt, hogy miképpen éljek meg abban a környezetben. Merthogy a téglagyár kemény vonal volt mindig is. Én nagyon sok segítséget kaptam a bátyámtól, mert mindig provokáltam a többieket, rossz fiú voltam, de a testvérem mindig megvédett, nyilvánvalóan nagyon szoros kötelék fűzött hozzá. A harc, a háború, a csata, ezzel indult az életem, s ez meghatározta a későbbi éveimet is. Meg kellett állnom a helyemet, nem véletlenül kezdtem el dzsúdózni is, egy darabig lejártam, aztán jött más, a verekedős időszakomban az ökölvívás, mert tudtam, hogy szükségem van rá.  Egy darabig csináltam a bokszot, majd pingpongoztam, szinte minden sportot kipróbáltam. A bátyám profi futballista volt és igazából ő lett tolva, én nem, de sebaj, mert így erősödtem meg. A saját életemet éltem, nem mondta meg nekem senki, hogy na, most ezt fogod, meg azt fogod, fiam, csinálni… Csináltam, amit akartam, akkor, amikor akartam…

– És eljutott egy szintig…

-… addig a szintig, hogy meg tudtam már magam védeni kőkeményen. Iskola? Mivel nagyon tiszteltem a bátyámat, én is abba az ipari iskolába mentem, ahová ő járt. Egy szakmát kitanultam, de a keményebb vonal jobban vonzott. Jól ment a bunyó, és mindig szóltak, hogy Gabi, gyere már, segíts, mert itt meg akarnak verni, ott meg akarnak verni, vagyis már gyerekkorban ebbe az irányba orientálódtam, annak ellenére, hogy kiegyensúlyozott srác voltam. A Rákócziba jártam középiskolába, majd a katonaság elkapott, bekerültem a hadseregbe. Igazából ott kezdődött a karrierem, hogy így mondjam, ott már titkos irodán dolgoztam, térképész voltam, majd kicsit lejjebb csúsztam, mert állandóan csináltam ott is a műsort, ugye, amit nem kellett volna… És le lettem fokozva. A leszerelés után keményebb képzéseken vettem részt, ez nem titok, de nem részletezném, dolgoztam, plusz jártam edzésekre, s képeztem magam.

– Ez volt idehaza.

– Igen, majd jött a külföldi munkavállalás. Mondjuk így. Közben megnősültem. Azt nem akartam, hogy az én gyerekeim ugyanúgy nőjenek föl, mint én, hogy például amikor a nagymamám megcsinálta a zsíros kenyeret, mentünk és a többit hozzáloptuk, retket, paprikát, meg amit kellett. Szerettem volna nekik nagyon jó életet biztosítani, ezért nősülés után kimentem, mert pénzt akartam keresni, s bevállaltam külföldi munkákat, például Irakban, de erről igazán nem akarok mélyebben beszélni. Elég annyi, hogy a szerződésemet nem töltöttem ki, hanem hazatértem. Az ok? Még külföldön voltam, amikor megszületett az első fiam, Gábor, s nem tudtam hazajönni, mert nem lehetett, ahogyan írni és telefonálni sem. Végül úgy döntöttem, hogy felhagyok ezzel a tevékenységemmel odakint.

– Anyagilag legalább megérte?

– Nem titok, hogy nagyon sok pénzt tudtam keresni külföldön. Nagyon fontos az is: meg tudtam állni, hogy nem ittam, nem drogoztam, nem cigiztem. Viszont edzettem éjjel-nappal, sőt Irakban például még saját karate klubot is csináltam arabokkal, magyarokkal, tehát még tanítottam is náluk. Idehaza pedig elkezdtem befektetni, miután eljöttek azok az idők, amikor el kellett döntenem, hogy mit akarok kezdeni magammal.

– Itt lépett be igazán az életébe a karate is.

– Ugye ekkor már jó ideje kőkeményen verekedtem, és a karatét is csináltam. Valójában a japán harcművészet azért kellett, mert azt mondták, hogy kicsit le kell nyugodnom, és találnom ehhez valami megfelelőt, amivel visszaveszek magamból. Kecskés Sándor barátom és mesterem volt az, aki levitt engem Bíró Györgyhöz azzal, hogy Gábor, neked ez való. Aztán Antall János mesterünknél is nagyon komoly kézbe kerültem, akinél kőkeményen edzettem. Tanultam és tanítottam is. Rengeteget utaztam, amikor kellett, a bunyóval, fél Európát meg Amerikát bejártuk, a magyar karate válogatott tagjaként is sokat mozogtam a világban. És szép eredményeket tudtam elérni, mert nekem egy verseny az teljesen életszerű valami volt mindig, és sosem játékként fogtam fel.

– Úgy tudom, ezernél is több a karatés tanítványa.

– Valóban. Folyamatosan, gyerekektől felnőttekig jártak hozzám, akiket én neveltem harcművészetre.

– Csapattag volt, mégis inkább a magányos farkas jellegéről, és nem arról volt ismert, hogy imádja a  tömeget, vagy a társasági élet központjában szeret állni…

– Hát sohase voltam egy nagy emberbarát, ez tény, a mai napig így van, és szerintem már nem is fogok változni. Ennek megfelelően, miután hazatértem, úgy döntöttem, hogy beköltözöm az erdőbe. Vettem egy több mint százhektáros területet, rengeteg vaddal Dunabogdány és Tahi között, ez 30 éve volt, és a birodalmamban kezdettől nagyon jól éreztem magam, nyugodttá, kiegyensúlyozottá vált az életem. Azóta ki se jöttem onnan, mindmáig ott élek, élünk a családdal. Tehát akkor hagyom csak el, ha valami teendőm akad.

 – Például üzleti ügyek.

– Miután hazajöttem, elkezdtem befektetni a kint keresett pénzt, s nem egy komoly üzletet csináltam, vállalkozások sorában vettem részt. Több cégben is volt érdekeltségem, említhetem a múltból a Defend Kft.-t, vagy éppen a Doszpoth Péter fémjelezte, egykori országos hírű gyilkossági csoportot, amelynek tagjai egy időben hozzám jártak edzésre. De éppenséggel béreltem üzleteket, vezettem eszpresszót Békásmegyeren meg máshol is, Hegyeshalmon és a Balatonparton panziót csináltam és még lovas panzióm is volt.. Mi több: akadt Magyarországon holland sajtot forgalmazó cégem, meg olyan is, amelynek elnökeként háromezer-ötszáz emberem volt szerte az országban, s 11 igazgatóval dolgoztam. Vagy említhetem, hogy az enyém volt a Bécsi Kaszinó a Bécsi úton, vezettem biztonsági céget, s annak idején felállítottunk egy kaszkadőr csoportot is, öten voltunk, s lovas megbízásoknak tettünk eleget. 

– Volt fejlemény a magánéletében is.

– Elváltam, és nem is házasodtam újra csak sok-sok év múltán. Léber Barbarát vettem feleségül, mert úgy éreztem, hogy ő nagyon hozzám illő, vagy tán helyesebb úgy mondani, hogy nagyon illünk egymáshoz. Megtaláltuk a közös hangot. Az ország egyik leghíresebb divattervezője Barbi, így nagyon komoly baráti és üzleti köre van, én nem igényeltem a társasági létet, de elfogadtam, hogy neki ez nagyon fontos, és általa alapvetően be is tudtam illeszkedni.

– Meséljen az utódokról!

– A nagyfiam viszi most az egyik nagy cégünket, a kicsi még egyetemre jár, jövőre végez, a lányom pedig építészmérnök, ő is aktívan részt vett a családi vállalkozásokban. A saját és a feleségem gyermekeivel is úgy gondolom, hogy nagyon jó a kapcsolatom, a két unokámról nem is beszélve. Itt-ott találkozom a családtagokkal a sport világában is, a leginkább persze a karatén keresztül: Gábor harmadik, Robin első danos karatés, Elina az iaidót űzi, Barbi három fia közül pedig Tamás a fekete övhöz közelít, Martin abbahagyta, Zalán viszont újrakezdte. Jómagam pedig 6. danos mester vagyok. Elsőszülött fiam, ifj. Windt Gábor velem kezdett, én tanítottam karatézni, de kilencéves kora után már kiváló japán mester oktatta, aki vitte magával Angliába, Japánba, mindenhová. Nyert japán bajnokságot, s előfordult olyan világbajnokság, ahol egyéniben mindketten ezüstérmesek voltunk, a csapattal pedig ő világbajnok lett, de nyert Eb-t is, ahogy én is szereztem kontinensbajnoki és világbajnoki címet egyaránt. Tán nem hangzik szerénytelenül, de tény: 21 éven át nem veszítettem meccset, s arra is büszke lehetek, hogy az európai Masters Games-eken, afféle korosztályos Európa-bajnokságok voltak ezek, kettőn is aranyérmes lettem, 2008-ban és 2011-ben.

– A hetvenéves családfő egyáltalán nem veti meg manapság sem a kirándulásokat a harcművészettől távolabb eső sportokba sem.

– Egy időben teniszeztem, aktívan lovagoltam is, most telente a hokié a főszerep, és a karate is, bár egy kicsit visszavettem, szintén jelen van az életemben. Jó két éve pedig elkezdtem golfozni, ez egy új szerelem, első nemzetközi versenyemen mindjárt 17. lettem, ami ebben a sportágban bizony nagy szó. Ahol élünk, van egy tó, a körül már csináltam egy saját golfpályát is, itt tudok gyakorolni. És mellettem Barbi is golfozik, azért ez jó dolog.

– A Windt-Léber duó más területeken is jeleskedik.

– Bizony! Van saját termékünk, a nemzetközi karriert befutott, s már több mint húsz országban jelenlevő és ismert GWR hőszigetelő.  Kimondottan és szorosan családi vállalkozásban fut a dolog, például a tavalyi, katari labdarúgó-világbajnokságra két stadiont teljesen mi szigeteltünk le, de nemcsak az arab világban vagyunk jelen. Amellett Barbarával létrehoztunk egy másik céget is, a Silnett vonzóan illatos-színes öko-mosószert forgalmaz. A feleségem tervezte a dízájnt. Ezzel és a GWR-rel nyomul most nagy erővel az egész család. Ez üzlet persze, de egy bizonyos szinten már nem a pénzről szól, hanem inkább hobbi, de azt is mondhatom: ez nekünk igazából már szórakozás.

J