A KÉV Metró utódjaként a Metró Rákosszentmihályi SC 1983-ban kezdte meg működését édesapám, Kétyi Zsolt elnökletével – bocsátotta előre Kétyi András, a XVI. kerületi sportklub tevékenységének irányítója.  A 27 éves fiatalember, aki többszörös korosztályos magyar teniszbajnok, s évekig volt válogatott, jelenleg is játszik, egyszersmind edzősködik és felügyeli az utánpótlás-nevelést a Csömöri úti kék-fehéreknél.

„Egyesületünk a hazai rangsorban hosszú idő óta az első tízben szerepel” – mondta András. –  Edzőink hathatós munkájának köszönhetően az elmúlt negyedszázad alatt számtalan válogatott és bajnok nevelődött ki itt, s ma mintegy száz utánpótláskorú pallérozódik nálunk.”

Elmondása szerint több kerületi iskolával szerződést kötöttek, hogy a gyerekek a tenisz alapjait a testnevelési óra keretében sajátíthassák el.

„Úgy nyolc éve táboroztatunk, az idén is várjuk ide, a nyári táborainkba a gyerekeket, akikkel heti turnusokban foglalkoznak szakképzett edzőink. Napi háromszori étkezés mellett, két edzés között úszást is tervezünk, péntekenként pedig házi teniszversenyt tartunk.”

A Metró RSC-ben folyamatosan, óvodás kortól felnőtt korig, egész évben csoportos képzés folyik. Jelenleg tizenkét salakos és két keményborítású pálya áll rendelkezésre, s plusz lehetőségek nyílnak majd a tervbe vett téliesítéssel.

„Roppant barátságos, kedves, családias hangulatú sporttelepünkön, ha minden jól alakul, a 2021/22-es télre be lesz fedve szinte az összes pálya, így a legmagasabb igényeknek is eleget tudunk tenni.” – osztotta meg András a jövőre vonatkozó terveit.

www.metrotenisz.hu

Megosztom