Pakisztán
Tizenegy napos kalandos és egzotikus utunk célállomása a Hunza völgy látványosságainak megtekintése volt.
A repülőnk a fővárosban, Islamabadban szállt le. A főváros és a vele szomszédos korábbi főváros, Rawalpindi felfedezése után elindultunk északi irányba, a Hunza völgy felé, ahol komoly külföldi, de még nagyobb belföldi idegenforgalom részesei lettünk. Az utunk a fővárostól a kínai határig a Karakorum autópályán vezetett, amelyet most már tudjuk, méltán tartanak a helyiek a világ nyolcadik csodájának. Aki még nem járt rajta, annak nehéz ezt megérteni. Valójában annak ellenére, hogy autópályának hívják, nem egy kétszer két sávos nyílegyenes utat kell elképzelni. A terepviszonyok miatt kínai mérnökök irányításával pakisztáni munkások építették ki az 1 400 km hosszú Kashgárig tartó utat. Az út első szakasza Pakisztán legnagyobb folyója, az Indus mellett indul, amely Karachi mellett ömlik az Arab-tengerbe, majd a Gilgit és a Hunza folyók által évezredek alatt kimosott medrek, de a völgyeket közvetlenül szegélyező 5-8 ezer méteres még nyáron is hóval borított hegyóriások lábainál kanyarog leírhatatlanul szép és festői tájakon. Több helyen láttuk a többezer éves Selyem út maradványait és sziklarajzokat. Igen jó ötletnek bizonyult az utastársaink felvetése, csónakázás az Attabád tavon, amelyet meg is valósítottunk. Három hegyvonulatot csodáltunk, a Himalája mellett a Hindukus és a Karakorum hegyeit is. Az utunkat számtalanszor szegélyezték hatalmas lezuhant sziklatömbök, kőomlások, számtalan helyen tengelyig érő vízben kellett a kisbuszunknak is áthajtani, amelyeket a korábbi monszunesők és olvadó gleccserek tápláltak.
Az utunk során látott hegyóriások közül a 8 126 méter magas Nanga Parbat volt a legmagasabb csúcs, és sajnos a mögötte magasodó világ második legmagasabb csúcsát, a K2-t tőle nem láthattuk. Többek között a Rakaposhi, a Lady Finger, a Dirán és még sok más havas hegyóriás látványában is gyönyörködhettünk. Karimabádban meglátogattuk a 1996-ban helyreállított UNESCO Világörökség részét képező Baltit Fort erődöt, melyet helyi szakavatott idegenvezetővel jártunk be a börtönétől a legfelső szinten található fedett és nyitott teraszig, ahonnan bármilyen időben kiválóan lehetett nézni a nemzeti sportjuk legjobbját, a lovaspóló meccseket.
A híres autópályán egészen a kínai határon fekvő Khunjerab hágóig autóztunk, amely már majdnem ötezer méter magasságban van, és az ottani havazásnak köszönhetően minden fehérbe öltözött. A határon két és fél éve nincs átkelés egyik irányba sem, mert a kínai állam a COVID miatt lezárva tartja. Az érkezésünk előtt pár héttel addig nyitották meg a határt, ameddig a kínai segélyszállítmányok átérhettek. A hágó környezetében fekvő természetvédelmi területen oda-vissza átkelve izgatottan figyeltük az állatokat, mindenki egy hópárducot szeretett volna lencsevégre kapni, de ez nem sikerült. Sok kép készült a jakokról, a Marco póló juhokról és hegyi zergékről.
A visszautunk a fővárosba a Pasu gleccser mellett további izgalmakkal, sok látnivalóval járt, de amennyiben a belföldi repülőjáratok működnének, azzal sokkal gyorsabban visszaérkezhettünk volna. Így viszont megnéztük Taxilában a Buddha múzeumot, számtalan ezerötszáz-kétezer éves leletekkel. Az utazásunk során felkerestünk egy állami általános iskolát is, amelybe azok a szülők járatják gyerekeiket, akik nem tudják megfizetni a drága magániskolákat. A gyerekek és tanáraik hálás szívvel, csillogó szemekkel köszönték meg kis ajándékainkat.
Hazaérkezés után a Liszt Ferenc repülőtéren azzal búcsúztunk el utastársainktól, reméljük utazunk még együtt hasonló egzotikus országba, mint például Pápua Új-Guineába.
Dr. Tóth István
