A nemes ígéret

A megálló rendőrök által agyonlőtt Oscar Grantje, A fantasztikus négyes Fáklyája, a Rocky- folytatásos Creed – filmek Adonis Creedje vagy éppen a Fekete párduc. Michael B. Jordan  szuperhősök, zsaruk, bűnözők elszánt megformálója, a Sylvester Stallone -féle Rocky filmek továbbgondolója. Nem mellesleg a világ egyik legvonzóbb, 182 cm-es pasija.  Michael B. Jordan, akinek a nevében a B, azaz Bakari szuahéli nyelven nemes ígéretet jelent, mind fizikumában, mind erőnlétében sportos fazon. Kigyúrt izmait nemcsak a konditermekben szerezte, hanem még iskolás korában, amikor a kosárlabda ifi csapatban versenyszerűen sportolt. Az első kérdés a neve hallatán, hogy rokonságban áll- e minden idők egyik legnagyobb kosárlabda idoljával, Michael Jordannel.  Egy All Star eseményt leszámítva, egyszer találkozott vele.

Legenda vagyok
Fekete Párduc

Michael B. Jordan apja, Michael A. Jordan után kapta nevét. A kaliforniai Santa Ana városában látta meg a napvilágot, 1987-ben. Édesanyja Donna Davis oktatással és művészettel egyaránt foglalkozott, mint középiskolai tanácsadó és drámaoktató. Édesapja tengerészgyalogos veterán. Jamilla nővére és Khalid öccse között a középső gyermek pozíciója várt Michaelre. Bármilyen magaslatokba is sodorta később modell és színész karrierje, a családot tartotta mindig a legfontosabbnak. Kalifornia után, édesanyja áthelyezése miatt egy másik középiskolába, Kaliforniából Newarkba, New Jerseybe költöztek. Michael a Newark Arts High Schoolba járt, ahol édesanyja is dolgozott. A versenyszerű kosárlabdázás mellett némi művészi nevelésben is volt része, habár a tanulás soha nem tartozott az erősségei közé. Nyughatatlan, örökmozgó srácként, igazmondó természettel könnyen belekeveredhetett volna balhékba. Szülei éppen azért, hogy megtartsák fiúkat a helyes úton, meghallgatásokra hurcolták. Már gyerekként modellkedett, a Modell’s nevű sportszergyártó és a Toys R Us játékokat forgalmazó cégek reklámjaiban. Bár soha nem készült profi színésznek, felszabadultan viselkedett a fényképezőgép, a kamera előtt. A játéklehetőségek széles tárházaként tekintett a filmezésre, de amint ráérzett az ízére, a ranglétrát végigjárva szép karriert futott be. Jordan ma már közismert arról, hogy több éves projektekben gondolkodva tervezi a szakmai jövőjét, és a legnagyobbakkal dolgozik együtt műfajoktól függetlenül. A Creed III-al például átállt a kamera túloldalára is, felkészültnek érezte magát ahhoz, hogy maga is rendezzen.

Tessa Thompsonnal
A megálló

Televízós szappanoperáktól független szerzői filmeken át szuperprodukciókig Jordan széles és változatos színész portfólióval rendelkezik. Hivatásosan a Cosby és a Maffiózók című sorozatok egy-egy epizódjában debütált nyúlfarknyi szerepekben, 1999- ben, mindössze 12 évesen.  A Fekete-fehér és az Aranytartalék című filmekben is még Michael Jordaként szerepelt. Utóbbi, az Aranytartalék volt az első filmes szerepe, amely Keanu Reeves főszereplésével készült. A Drót című drámasorozatban kisebb, de fontos szerepet kapott, a drogdíler Wallace-ét. A problémás tizenéves fiú karakterét többször is megformálta, az All My Children című szappanoperában is ebben a szerepkörben nyújtott emlékezetes alakítást.

A Drót című sorozat több szempontból is maradandó élmény a pályáján. A mai napig fel szokta eleveníteni azt a jelenetet, amikor a sorozat kitalálója, David Simon kopogtatott a lakókocsija ajtaján, majd a következőket mondta: „Tudod jól, hogy tehetségesnek tartalak, szeretlek. A közönség is szeret. De bármennyire is sajnálom, meg kell öljünk, el kell pusztítanunk.” A nem éppen kedves szavak annak szóltak, hogy a sorozatban előbb-utóbb mindenkire halál várt. Jordan 13 rész után érte utol a filmes halál. Kamasz lévén, édesanyja elkísérte a forgatásokra, ám ezúttal nem szerette volna, ha látja, mi történik vele a kamerák előtt. Hosszasan készültek az éjszakai jelenetre, betakarták az ablakokat, hogy ne zavarják a stábot a kinti fények. A mama lakókocsiban „izgulta” végig fia utolsó jelenetét….

Lori Harvey-vel

A hullámvölgyek nem kerülték el Jordan filmes indulását. Ahhoz, hogy komolyan beindítsa felnőtt karrierjét, Los Angelesbe kellett költöznie. Az ügynökségeknél nem járt szerencsével, mert ide-oda küldözgették, de munkát egyiktől sem kapott. Reményvesztetten, megvalósítható célok nélküli állapotban, készen arra, hogy hazaköltözzön Newarkba, összefutott egyik színésztársával, Andre Royóval, akivel együtt játszott a Drótban. Royónak sikerült kihoznia az önsajnálatból Michaelt, arra biztatta kollégáját, hogy ne adja fel, legyen hálás az addigi lehetőségekért. Jordan megfogadta a tanácsot, és láss csodát, a Red Tails: Különleges osztag castingján megkapott egy kisebb szerepet. A forgatáson szerzett élmények hatására újult erőre kapott. Apjától örökölt híres fegyelmének köszönhetően visszaverekedte magát a „ringbe”, kellő önbizalommal fordult karrierje folytatása felé. A belső átalakulás meghozta az eredményt. Példás szorgalma, munkabírása is hozzásegítette ahhoz, hogy komolyan számoljanak vele Hollywoodban. A rendőrök által agyonlőtt fekete fiú, Oscar Grant megformálása A megállóban kivívta a szakma, a kritikusok, a közönség egyöntetű elismerését. A Hollywood Reporter filmkritikusa a fiatal Denzel Washingtonhoz hasonlította Jordant. A People -től a a Varietyn át a GQ magazinig  az egyik legígéretesebb színésznek tartották.

Romantikus vígjátékoktól (Csajkeverők) társadalmi drámán át A fantasztikus négyes című szuperhős filmig Jordan „ megmászta” az érvényesülés műfaji lépcsőfokait.  A valódi kritikai figyelem a Rocky folytatás, Creed: Apollo fia című sportdrámában érte. Sylvester Stallone mellett játszott főszerepet, mint a bokszoló Apollo Creed fia, Adonis Creed. Egyben ez a szerep követelte tőle a legnagyobb fizikai erőpróbát: egy évi kemény edzéssel és szigorú diétával készült fel. A küzdelmi jeleneteket többnyire dublőr nélkül hajtotta végre, olykor kisebb-nagyobb sérüléseket is szerzett a forgatás alatt. 2015-ben, az első Creed-film megjelenésekor még nem sejtette, hogy a második bőrévé válik Adonis szerepe.

A három folytatás megért Creed-filmek sikerén és anyagi hasznán megizmosodva, Michael önálló produkciós céget hozott létre, Outlier Society néven. A legnagyobb stúdiókkal karöltve olyan produkciók gyártásában vett részt, mint A kegyelem ára, a Fahrenheit 451, a Bűntudat nélkül, a Szuperhőst nevelek sorozat, és persze a Creed III. Tartalomgyártási stratégiában a Warner Stúdióval is együttműködik. A Creed harmadik részében Sylvester Stallone már nem szerepel. Távolmaradása azzal is indokolható, hogy a legendás Rocky szülőatyja komoly aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a Creed franchise olyan irányt vesz, amivel ő nem tud azonosulni. Stallone félelme nem látszik beigazolódni, ugyanis a film sikergyanús.  Will Smith-szel nagyban dolgozik a Legenda vagyok folytatásán a 2007-es film forgatókönyvírójával, Akiv Goldsmannal. A sorozatok, nagyjátékfilmek mellett egy egész birodalom kiépítésére törekszik a divat, a reklám, a sport, a marketing területén. A lehetőségek megragadása, vagy gondosan kidolgozott stratégia áll Jordan szerencséje mögött? Vélhetően mindkettőnek szerepe van abban, hogy a szakmailag a sors kegyeltjének tarthatja magát.

A vallásos családban nevelkedett színész- producer- rendező spirituális beállítottságú. Sokáig a szüleivel élt együtt. Anyagi függetlenség helyett azon törte a fejét, hogy legyen elegendő pénze egy olyan ingatlan, netán birtok megvételére, ahol minden családtagját együtt tudhatja. A 2010-es években ez az álom meg is valósult Kaliforniában egy négyszobás, spanyol stílusú ház képében. Ma már csak a szülei laknak ott, Jordan egy másik házba költözött. Állítólag a mai napig maga vasalja az ingeit, senkinek nem tűr beleszólást a választásaiba. Szívügyek terén kevés nála zárkózottabb ember él moziverzumban. Utolsó hivatalos barátnője Steve Harvey lánya, Lori volt, de tavaly szakítottak. Úgy hírlik, a vonzó színész megint a szinglik táborát szaporítja.

Szentgyörgyi Rita

Megosztom