Francia női győzelem Cannes-ban

A világ legfontosabb mozgóképes eseménye immár hagyományszerűen legalább annyira szólt a divatról, az extravaganciáról, a megmutatkozásról, mint a felfokozott érzelmekről, a filmekről.  Hollywoodi stúdiófilmek, szerzői alkotások, független mozidarabok egyaránt helyet kaptak a versenyprogramban és a versenyprogramon kívül. Huszonegy film sorsáról a tavalyi  Arany Pálmás és Oscar- díjas A szomorúság háromszöge rendezője, Ruben Östlund által elnökölt 9 tagú zsűri döntött. Wes Anderstontól Pedro Almodovarig, Catherine Breillat-tól Jessica Hausnerig, Aki Kaurismakitól Ken Loachig, Nanni Morettitől Jonathan Glazeren át Wim Wendersig  idén javarészt európai filmesek mérették meg magukat Cannes-ban.

Az európai szerzői film győzelmével zárult a legrangosabb nemzetközi filmfesztivál Cannes-ban, a kétezer férőhelyes Grand Théatre Lumiére színpadán. Jane Campion és Julia Ducournau után a fesztivál történetében harmadszor jutalmazták Arany Pálmával női alkotó munkáját. Hatalmas üdvrivalgás, állótaps fogadta Justine Triet Egy zuhanás anatómiája című filmjét, amelyben egy művészházaspár férfi tagja rejtélyes körülmények között hal meg. A német feleséget francia férje megölésével vádolják, a nézők a nyomozás és a tárgyalás izgalmába kapcsolódhatnak be.  Jane Fondát a női jogok, az egyenjogúság védelmezőjét kérték fel díjátadónak, aki szíves szavakkal köszöntötte, biztatta a fiatal, bátor női alkotókat. Quentin Tarantino vezette fel a díjátadón a fesztivál kezdetétől komoly esélyesnek tartott Érdekvédelmi terület című filmet, amely a Grand Prix-t kapta. Az angol Jonathan Glazer elsőbálozóként lépett a versengők csapatába egy súlyos történelmi témát a lelkiismeret hangján megszólaltató, sokak számára a Saul fiára emlékeztető katartikus mozival. Az Auschwitzban játszódó Érdekvédelmi terület a táborparancsnok, Rudolf Höss karakterét állítja középpontba. A Höss család a többi náci tiszt családjához hasonlóan tökéletes idillben él a haláltábor határában, egy elkülönített területen az őrtornyok mellett. A ridegség, a képi hatások, a krematóriumokból felszálló füst, a hanghatások által mesél ez a holokausztfilm a borzalmakról az idill leple alatt. Pozitív, egyben melankolikus húrokat penget a finn Akis Kaurismaki Hulló levelek című tragikomédiája két magányos emberről, akik a helsinki éjszakában megpróbálják megtalálni egyetlen, első és utolsó szerelmüket. A Chaplin előtt is tisztelgő mozidarab méltán nyerte el a zsűri díját.

Justine Triet

Egyszerre vicces, nosztalgikus és szomorú felütést adott a fesztiválnak, hogy Catherine Deneuve, akinek a tisztje volt megnyitni a nemzetközi eseményt, majdnem elfelejtette, mert annyira meghatódott egy ukrán költő soraitól, amit ő maga adott elő. Az orosz-ukrán háború árnyéka abban is rávetült Cannes-ra, hogy az orosz alkotókat teljesen mellőzték. Michael Douglas szemeibe könnyek szöktek az életmű Arany Pálma átvételekor. A lánya és felesége, Catherine Zeta-Jones oldalán mutatkozó színész apa nagyapja még a pogromok elől menekült Oroszországból az ígéret földjére, Amerikába. A másik nagy mozimogul idén Harrison Ford volt, akit tiszteletbeli Arany Pálmával díjaztak eddigi életművéért. A színész visszatérése Indiana Jonesként keltette a legnagyobb médiafigyelmet, egyben a zűrzavart a jegyvásárlásoknál, sokan nem jutottak be a világpremierre az online foglalási rendszer zavarának köszönhetően. Ford nyolcvanon túl is remek formában van, sportol, kerékpározik, kollégái bevallása szerint lekörözi őket fittségben, akrobatikus mozgásban is. Digitálisan megfiatalított mását kölcsönözte az Indiana Jones franchise ötödik részéhez, ami szerinte egyben az utolsó is. A főgonosz náci tudóst  Mads Mikkelsen alakítja a történet felvezető részében, 1945-ben, majd 1969-ben folytatódik a sztori, a frissen nyugdíjazott régészprofesszor keresztlányának a feltűnésével, aki egy felbecsülhetetlenül értékes tárgy eltulajdonítására ösztönzi a tudóst.

Helen Mirren
Gigi Hadid
Catherine Zeta-Jones

Frenetikus ünneplés, üdvrivalgás, tapsorkán és füttyorkán kíséretében: Johnny Depp cannes-i belépője beindította a pletykák, a rajongók, az ellenérzések hosszú láncolatát. Az egzotikus külsejű, civilben inkább ápolatlan nomád, mintsem filmsztár látszatát keltő fenegyerek a francia filmgyártás egyik legpazarabb kiállítású kosztümös filmjében, a Jeanne du Barry-ban XV. Lajos francia királyt alakítja, méghozzá francia nyelven. A film rendezője, egyben Depp partnere a királyi ágyas szerepében Maiwenn, aki még abból a korából ismerte a színészt, amikor Vanessa Paradis párja volt és Franciaországot választotta második hazájául. Johnny szemmel láthatóan meghatódott azon, hogy a közönség tíz perces vastapssal ünnepelte a vetítés végén. Ez az első filmszerepe 2020 óta, egyben az első nagyobb nyilvános megjelenése a nagy figyelemmel kísért per óta, amiben egykori élettársát, Amber Heardöt becsületsértéssel vádolta meg, miután a színésznő családon belüli erőszakkal vádolta őt. Depp megnyerte a pert, többmillió dolláros kártérítést ítélt neki a bíróság, ennek ellenére nagyon úgy tűnik, hogy kiírta magát Hollywoodból azzal, hogy kiteregette a magánéleti szennyest a tárgyalóteremben.

„Úgy tűnik, már a 17. visszatérésemet élem. Folyton elgondolkodom a „visszatérés” szón, hiszen nem mentem sehova. Az emberek nem hívtak fel, mintha féltek volna tőlem. Pedig nem mentem el, csak ücsörögtem otthon”– mondta a színész a sajtótájékoztatón. Bőséges témát szolgáltatott Cannes-ban a film, a történeten túl, hogy XV. Lajos maga mellé veszi az udvarban és a kormányzásban is kikéri szeretője, Jeanne du Barry véleményét. A rendező szinte a könnyeivel küszködve arról beszélt a film sajtótájékoztatóján, hogy nagyon nehezen jött össze a költségvetés, alig találtak finanszírozót. Álságos aggályokat is megfogalmaztak egyesek, főleg amerikai újságírók, annak kapcsán, hogy miért ez lett a fesztivál nyitófilmje, miért kapott ekkora reflektorfényt Depp. A fesztivál művészeti igazgatójának válasza az volt, hogy nem követte a pert, nem foglalkozott a színész hollywoodi megítélésével, őt egyesegyedül a színész Depp érdekli. Új sanszot kapott az élettől Johnny azzal, hogy az utóbbi időben a zenei karrierjére koncentrálhatott. Az eredményről Budapesten is meggyőződhetünk a Sportarénában júliusban a Hollywood Vampires zenekarral lép fel. Ha még ez sem volna elég, minden idők legdrágább férfiparfüm-együttműködését kötötte meg nemrégiben vele a Dior.

Leonardo Di Caprio, Martin Scorsese, Robert De Niro
Harrison Ford és Calista Flockhart

Martin Scorsese, Robert De Niro, Leonardo Di Caprio örömteli visszatérésének lehetett tanúja a Croisette. Klasszikus remekműnek tekinthető az a feldolgozás, amit a rendező zseni David Grann regényéből, a Megfojtott virágokból álmodott filmvászonra. A komoly, komor, feszült film egy összeesküvés felgöngyölítéséről szól az FBI részéről az 1920-as években, amikor egy gazdag törzsbe tartozó indiánokat öltek meg a pénzükért. Scorsese sok időt töltött annak a bizonyos törzsnek az indiánjai között, hosszú éveket fektetett a kutatásba, a forgatókönyv megírásába. A több mint háromórás filmdráma csak azért nem versenyzett az Arany Pálmáért, mert ez volt Scorsese határozott kérése. Pedro Amodóvar meglepetéssel szolgált azzal, hogy Az élet furcsa útja címmel egy meleg westernt rendezett Ethan Hawke és az internetes melegikon Pedro Pascal párosával. Színes, vad, őrült, szórakoztató világot teremt a spanyol rendező második angol nyelvű kisfilmjével. Wim Wenders meg sem állt Tokióig, hogy egy ottani tisztasági alkalmazott, vécé takarító életét, napi rutinját kövesse nyomon a Japán fővárosban.

Magyar nagyjátékfilm nem került be az idei cannes-i versenybe, a rövidfilm, Buda Anna Flóra 27 című alkotása francia-magyar színekben indult, főleg francia költségvetésből készült. A Franciaországban élő animációs filmes alkotása – kilenc évvel Szőcs Petra A kivégzés című alkotása után – elnyerte a rövidfilm kategória Arany Pálma díját. A kategória zsűrielnöke Enyedi Ildikó volt. A Cannes Classic szekcióban immár hetedik alkalommal voltunk jelen újonnan restaurált magyar filmmel. Elek Judit Sziget a szárazföldön című, 1969-ben bemutatott filmjét vetítették újra, amelynek operatőre a nemrég elhunyt Ragályi Elemér, főszereplője Kiss Manyi.

Buda Anna Flóra

Pucérruhák és paplanok: kipakolt és felpakolt dívák

A vizuális igényesség és igénytelenség karöltve járnak a cannes-i vörös szőnyegen. Kinek-kinek az ízlése szerint tekinthetők az haute couture kreációk művészeti alkotásoknak, ökológiai lábnyomot növelő káros természetrombolásnak, egy biztos, idén sem volt hiány meghökkentő, pazarló, buja, vad, szexi, bizarr, botrányos viseletekből. A stíluskirálynő korelnök Helen Mirren liláskék árnyalataiban pompázó hajjal lepte meg a fesztivált, hozzá hasonló színű Yves Saint-Laurent ruhakölteményben pózolt a nyitófilm premierjén. Jude Law 22 esztendős kezdő modell, színész lánya, Iris egyszerre dögös volt és provokatív pucérruhában, a maga  vamp kinézetével. Naomi Campbell megmutatta, hogy ötvenen túl is stílusleckéket adhatna a fiataloknak, ezüstszínű klasszikus Céline ruhában ragyogott. Scarlett Johansson nem túl szerencsés fazonú, henger alakú Prada ruhában érkezett a vörös szőnyegre, amely kissé elnyomta az alakját. Ashley Graham egy habos-babos babakék Dolce Gabbana darabban tűnt fel. Gigi Hadid egy sellő fazonú Jean-Paul Gaultier ruhát öltött magára. Jennifer Lawrence egy gyönyörű piros Christian Dior ruhában érkezett, amit sokak megrökönyödésére flipflop papuccsal kombinált. A várandós szupermodell, Karlie Kloss egy mustársárga plisszézett Dior ruhában fotózkodott. Klasszikusan szép Elie Saab darabot választott az eseményre Catherine Zeta-Jones, a nőies formák mintaképe piros átmenetű, pelerines muszlinselyem ruhát viselt. Salma Hayek egy csodaszép, lila Alexander McQueen estélyit öltött magára. Közös filmjük, a legjobb rendezés díját nyert Dodin Bouffant szenvedélye okán együtt vonultak a vörös szőnyegen Juliette Binoche és egykori szerelme, Benoit Magimel. Juliette hófehér kosztüm felsőhöz fekete bőrkesztyűt húzott. Uma Thurman Dior és Chopard szettben tarolta le a tetszéseket, téglavörös, uszályos taft ruhában, oldalán 21 esztendős fiával, Levon Roannal. A legtöbb elismerés és figyelem Natale Portmannek jutott, aki Christian Dior 1949-es tervezésű, azóta ikonikussá vált, féldrágakövekkel hímzett Juno ruháját viselte. Ha csak pillanatokra is, de visszaköszönt a régi idők visszafogott eleganciája a harsányságok, a túlzások színpadán, amiről Jane Fonda híressé vált mondása: „Egy dolgot nem szabad a cannes-i vörös szőnyegen, elesni.”

Fontosabb díjak

  • Arany Pálma: Justine Triet  Egy zuhanás anatómiája
  • Grand Prix: Jonathan Glazer  Érdekvédelmi terület
  • Zsűri díj: Aki Kaurismaki Hulló levelek
  • Legjobb rendezés: Tran Anh Hung Dodin Bouffant szenvedélye
  • Legjobb forgatókönyv: Kore-eda Hirokazu Szörnyeteg
  • Legjobb férfialakítás: Köji Yakusho ( Wim Wenders Tökéletes nap )
  • Legjobb női alakítás: Merve Dizdar ( Nuri Bilge Ceylan Száraz füvek )
  • Legjobb rövidfilm: Buda Anna Flóra 27

Szentgyörgyi Rita

Megosztom