Az elégedett vendég záloga

Árvai Zoltán, az ismert szállodai szakember június elsejétől szabadkőművesek székházából átalakított extravagáns szálloda, a Mystery Hotel igazgatói posztját tölti be. Korábban több mint tíz éven át a Hilton Budapest igazgatója volt, közvetlenül a designhotel átvétele előtt pedig a Danubius Hotel Hungaria és Arena első embere. Nemcsak a szakmai díjaira lehet büszke, hanem arra is, hogy bárhol tevékenykedett, mindig remek csapatot sikerült kovácsolnia.

Jómaga is kiváló szállodákban tanulhatta a mesterséget olyan szakemberektől, akik szívesen mentorálták az érdeklődő, lelkes fiatalokat. Az igazgató úr végigjárta a szakmai ranglétrát:

„Első szállodás vagyok a családunkban. Két nagybátyám is külföldön élt, és amikor hazalátogattak a Fórum – jelenleg InterContinental – hotelben szálltak meg. Nekem nagyon megtetszett a miliő, és elhatároztam, hogy ilyen helyen szeretnék dolgozni. Gimnazista koromban két nyári szünetben is londiner voltam, majd jelentkeztem a szállodai portásképzőbe, és elvégeztem a Budapest Gazdasági Főiskolát. Az elméleti tudás megszerzése mellett a gyakorlati munka során sokat profitáltam abból, hogy kiváló vezetőim voltak, akik szívesen adták tovább a tudásukat, és teret adtak a lelkes fiataloknak. Tőlük tanultam, hogy nagyon fontos az utánpótlás kinevelése, ezért mindig igyekeztem magam okos, törekvő, szorgalmas munkatársakkal körülvenni.

Egy szálloda vezetése „békeidőben” is rendkívül összetett feladat, ám egy felújítás során igazán embert próbáló:

„Hihetetlenül izgalmas projekt volt a Hilton négy évig tartó felújítási időszaka, amikor a szálloda a pincétől a padlásig megújult. Egyszerre kellett vezényelni az átalakítást, és a tőlünk elvárt magas minőségben üzemeltetni a szállodát. Az építészekkel, belsőépítészekkel, műszaki kollégákkal történő egyeztetés időben is nagy szervezést igényelt. Ez az időszak új ismeretekben, tudásban rengeteget adott, vezetőként is nagyon sokat tanultam.”

Az igazgató úr az átalakítás alatt is fontosnak tartotta a csapatépítést, munkatársai támogatását:

„Ars poeticám az, hogy mindent a vendégért, az elégedett vendég záloga pedig az elégedett munkatárs. Ennek szellemében éppen a felújítás alatt került sor a szálloda legnagyobb kommunikációs csapatépítő tréningjére. Az újonnan belépő kollegák felkészítése mellett az öt évnél régebben nálunk dolgozó munkatársaknak is új orientációt adó kétnapos interaktív, véleménycserén is alapuló képzéseket tartottunk, ahol háznézés keretében a szálloda újdonságait is bemutattuk.”

A 82 szobás Mystery Hotel lényegesen kisebb, mint azok a hotelek, ahol Zoltán eddig dolgozott:

„Feladat azonban itt is akad bőven. Ez egy csodálatos hely, ahol a régmúlt építészete és történelme, a misztikum és a hagyomány találkozik a modern egyediséggel. Egy nagyobb szálloda strukturáltabb működést tesz lehetővé, a kisebb létszám pedig koncentráltabb feladatmegosztást kíván.”

A szálloda 24 órás üzem, fontos, hogy az ember – és az igazgató is ember – megtartsa a magánélete határait, és találjon én-időt a feltöltődésre.

„Ami engem kikapcsol, az a családom és a tenisz. A szabadidőmet legszívesebben családi körben a feleségemmel, a tizenkilenc éves lányommal, és a tizenhat éves fiammal töltöm. A tenisz pedig nemcsak fizikailag regenerál, hanem szellemileg is frissen tart.”

Puskás Kati

Megosztom