Ar2day Gallery

Az Ar2day Gallery-t 2009-ben alapította Benkő Ildikó, aki előtte 15 évig a design és lakberendezés világában tevékenykedett. A 2008-as válság hatására döntött úgy, hogy az amerikai és nyugat-európai piacokat nagy részben lefedő kortárs kereskedelmi galériákhoz hasonló arculatú művészeti galériát alapít, amely a művészetkedvelők és gyűjtők mellett szoros kapcsolatot ápol a designerekkel, lakberendezőkkel és belsőépítészekkel is.

A galéria célja, hogy ezáltal szélesebb körben ismertté tegye és a közönséghez közelebb hozza a különleges egyedi stílussal rendelkező, képzett hazai kortárs művészeket, akiknek a műveit a befektetési jelleg mellett a különböző enteriőrökbe illeszkedő esztétikai szempontok alapján is vásárolják az emberek.

A művészekre, mint Krüzsely Gábor, Olga Kondratska, Molnár Levente, Szvath Zsuzsa, Uzonyi Ferenc, Naomi Devil vagy Fodor-Lengyel Zoltán, Végh Júlia és Tomasz Piars az egyedi, különleges és felismerhető stílus jellemző, egyre gyarapítva a gyűjtőik táborát.

A budapesti Kempinski Hotel közösségi tereiben látható festményeket és szobrokat anno a galériától vásárolták, ezért velük együttműködve az Ar2day Gallery 2013 óta évente 4 alkalommal szervezi a Kempinski Art Soirée-kat, ahol a vernissage után a Hotel Promenadon egy a galéria művészének a kiállítása látható 3 hónapig.

A kiállításokat olyan neves személyiségek nyitották meg, mint Oltai Kata, Rockenbauer Zoltán, Üveges Krisztina, P. Szabó Dénes, Bacsek Júlia, Antalffy Péter, Kosinszky Richárd.

www.ar2daygallery.com

Megosztom