Nagy Ervin és a minőség

„Én vagyok a szabász, én szabom meg az életem kereteit.”

Elektromos bérrobogóval (e-blinkee) érkezett, pólóban és rövidnadrágban, de volt rajta némi smink, ugyanis egyenesen forgatásról jött. A tanár új epizódjait forgatják, amelyeket majd ősztől láthatunk az RTL Klubon. Viszont Facebook oldalán gyakran találkozhatunk vele most is, nemcsak a Robotmeséket olvassa fel, hanem megtudhatjuk azt is, hogy éppen mi történik vele. Őszintén, nyíltan beszél, nem játszik szerepet. Ő az a színész, akit bátran meg lehet szólítani a sarki péknél sorban állás közben.

– Praktikusság vagy környezettudatosság miatt választja a közlekedésnek ezt a módját?

– Budapesten autóval közlekedni nem egyszerű, olykor idegborzoló. Nem szeretném dugóban ülve szennyezni a levegőt, ezért ha a belvárosba kell jönnöm, akkor a praktikus elektromos bérrobogózást választom. De mostanában sokat vezetek platós kisteherautót is, mert zajlik a balatonszőlősi házam átalakítása, és én vagyok az anyagbeszerző.

Annak érdekében, hogy minél előbb elkészüljön a nyaraló, a kétkezi munkáktól sem riadok vissza, meg tudom fogni a lapát nyelét, és nem is áll rosszul a kezemben, hiszen gyerekkoromban gyakran megfordultam az építkezési vállalatnál, ahol apukám – idősebb Nagy Ervin labdarugó – a futballkarrierje befejezése után dogozott. Hegesztőnek tanult. Örököltem a manuális ügyességét, és a bátorságát is. Úgyhogy bele mertem vágni egy házfelújításba, most éppen a fröccsteraszom épül. Jó emberismerő vagyok, megbízom a melósokban, haveri a viszonyunk, az építkezésen nem vagyok „művész úr”.

– Kellett egy ház, ha nem is az óceán, de a magyar tenger közelében, ahová kicsit visszavonulhat?

– Az összes barátom arrafelé vert tanyát, úgy gondoltam, nekem is ott a helyem. Nagy vehemenciával álltam neki a keresésnek: azt mondtam, hogy addig nem jövök haza, míg nem találok egy olyan présházat, amit a kedvem szerint alakíthatok. Megtaláltam. Nagy telek is van hozzá, úgyhogy vettem egy fűnyíró gépet is, és folyamatosan zajlik a munka, az építőanyag telepen már előre köszönnek, és a kocsmában is van már hitelem.

– Most, hogy húsz év után otthagyta a Katona József Színházat, talán több ideje lesz arra, hogy nyaraljon. Könnyű volt a búcsú?

– A Katona nekem a családom volt, ott nőttem fel, de hát a családi viszonyok is változnak, átalakulnak az idő előrehaladtával. Kicsit fárasztó volt már a színházi kötöttség, és a filmes munkáim miatt érezhető volt némi feszültség. A Kincsem című film óta éreztem, hogy kifelé áll a szekerem rúdja. Mert bármilyen csodálatos is a színház, rendkívül időrabló tevékenység, és nem sok szabadságot hagy az embernek, ha majd minden este színpadra kell állnia. A színházi munka behatárol és röghöz köt. Nem utazhatok el például a télből a nyárba, mert színházi szezon van. Úgyhogy lépnem kellett, hogy megmaradhasson a jó viszony. Máté Gábor igazgató elfogadta a döntésemet, nincs sértődöttség senki részéről, mindenkivel jóban tudtam maradni. A színház holdudvarába tartozom, visszajárok, és pár évig még játszom három-négy futó darabban. De így most már magam gazdálkodom az időmmel, oda és akkor megyek játszani, ahová, és amikor akarok. Én vagyok a szabász, én szabom meg az életem kereteit, én döntök a munkáimról.

– Ami már nemcsak a színészet, hiszen a Drakulics elvtárs filmvígjátékban a produceri munkába is belekóstolt, és A tanár televíziós sorozatban is folytatja ezt.

– Igen, már nem csak a színházban és színészetben gondolkodom, amikor keresem a lehetőségeket, szerintem a tévés iparágé és a sorozatoké a jövő. Az igényes sorozatgyártás számomra vállalható kiút, mert nem akarok szétszakadni. A Robotmesék felolvasásával viszont növesztek egy lábat az online térben is. Minden élő bejelentkezés olyan, mint egy közönségtalálkozó.

– A tanár szerepét, mintha önre szabták volna…

– Valóban nem áll tőlem messze a karakter. Vannak olyan szerepek, amelyek azért passzolnak a színészhez, mert közel állnak az emberi archetípusához. Vasvári Szilárdot szinte nem is kell eljátszanom, mert magam is konfrontatív alkat vagyok, és bennem is nagyon erős a védelmi ösztön és az igazságérzet. Ha gyerekekről van szó, akkor meg főleg. A saját kislányomra is gondoltam, amikor kiléptem a Katonából, a filmezés mellett ugyanis lényegesen több idő jut a családomra, sokkal több figyelmet tudok fordítani Lolára és a páromra is. A kislányom abban a korban van, amikor a legnagyobb szüksége van rám. Mint az elvált szülők többsége, én is érzek némi lelkiismeret furdalást, és igyekszem teljes mértékben jelen lenni az életében.

– Nem könnyű manapság szülőnek lenni. Ön aggódós vagy laza apuka?

– Remélem, hogy leginkább gondos. Annak ellenére, hogy viharos volt a válásunk, mára már jó a viszonyunk Lola édesanyjával, mindkettőnknek az a legfontosabb, hogy a lányunk minél kevésbé sérüljön, és boldog legyen. Nem volt szerencsénk az első tanító nénivel. A magabiztos, jó kedélyű Lolából – aki az év elején még bátran szavalt az iskola ünnepségen – a tanév végére Veronika néninek sikerült egy szorongó kislányt faragnia, akinek elment a kedve az olvasástól is. Nem volt kérdés számomra, hogy keresünk egy olyan alternatív iskolát, amely szabadságot és elfogadást nyújt a gyerekek számára. Ahol arányos az áramlás a tudás leadása és megkövetelése között. Lola itt jól érezte magát, de a következő tanévet már a falusi iskolában kezdi, ugyanis visszaköltöztek anyukája – Váczi Rozi – szülőfalujába, Tardra, ahol a vállalkozása, a Matyodesign működik.

Ott élnek most a kétéves kistestvérével és Rozi új párjával, de továbbra is akkor találkozunk, amikor csak akarunk. Lola az én párommal – Borbély Alexandrával – is jóban van, olyanok vagyunk, mint egy nagycsalád. Igyekszem a kislányomat nem burokban tartani, szeretném, ha tudná, és képes lenne feldolgozni, hogy az élet nem mindig felhőtlen, ám túlságosan traumatizálni sem akarom. Nehéz eltalálni a helyes arányt. Rendszeresen járunk az ökumenikus szeretetszolgálattal csomagokat osztani, a járvány alatt is szállítottunk, karácsonykor pedig a csepeli hajléktalanokat szoktuk megajándékozni. Könnyű a piramis aljára csúszni. Rugalmasnak kell lenni, és akkor a legnehezebb helyzetből is ki lehet mászni.

– Magyarország egyik legjobb fizikumú színészeként tartják számon. Mit tesz azért, hogy ez így is maradjon?

– Szeretek enni, ezért sporttal kell kiegyensúlyozni a testemet, hogy ne szaladjanak fel rám plusz kilók. Ha fogynom kell, szotyi diétát tartok, csak azt eszem. Nagyon tudnak hiányozni az ízek, büntetésnek érzem, ha nem járhatok étterembe. Szeretek teniszezni, új felfedezésem a golf. Sport és természet együtt szuper kikapcsolódást nyújtó élmény.

– A golf elegáns sport, tradicionális öltözködéssel. Milyen stílus áll közel önhöz a hétköznapokban?

– Függ az évszaktól, a napszaktól, illetve, hogy milyen eseményről van szó. A napi szaladgálás során a lezser, kényelmes darabokat részesítem előnyben. Ha rendesen fel kell öltözni, imádom a zakókat és a nyakkendőt is. Cipőmániás vagyok, elbűvölnek a kézzel varrott olasz cipők.

– Árulja el, az önök otthonában több szó esik a színházról, mint egy átlag családban? Hiszen a menyasszonya, Borbély Alexandra, aki 2017-ben elnyerte az Európai Filmakadémia legjobb európai színésznőnek járó díját a Testről és lélekről című filmben nyújtott alakításáért.

– Nem hiszem, mert nem vagyunk szakbarbárok. Otthon nem színészek vagyunk, hanem emberek, egy szerelmes pár normális vágyakkal, szeretnénk összeházasodni, és közös gyermekre is vágyunk. Imádunk élni, enni-inni, utazni. Egyikünk sem a munka megszállottja, nem akarjuk széthajtani magunkat, nem akarunk megfelelni senkinek. Éljük az életünket, amelynek csak egyik – igaz nagyon fontos – szegmense a hivatásunk, a színészet.