Magyar sikerek a vízben

 A Groupama Biztosító méltán büszke kiemelt partnerére és a teljes magyar úszócsapatra

2015 izgalmas évszám az oroszországi Kazany és az egész világ számára is.  Július 24. és augusztus 9. között ugyanis itt rendezték meg a vizes világbajnokságot, amelyen a magyar versenyzők többek között világcsúcsot döntöttek, és bebizonyították: a vízben verhetetlenek vagyunk. A versenyen induló csapat sikereihez a Magyar Úszó Szövetség hivatalos biztosítója és Hosszú Katinka kiemelt támogatója, a Groupama Biztosító is szívből gratulál.

A biztosítótársaság 2014 decemberében kötött kiemelt partneri együttműködést az elmúlt évek egyik legtehetségesebb magyar úszónőjével, Hosszú Katinkával. Az Iron Lady-ként is ismert sportoló a tőle megszokott módon az idei világbajnokság legjobbjai között szerepelt, hiszen két arany- és egy bronzérmet szerzett, világcsúcsot úszott és megdöntötte Egerszegi Krisztina 24 éve fennálló országos csúcsát is. Azonban a többieknek sem lehet okuk a panaszra, hiszen a huszonegy fős magyar úszócsapat végül tíz éremmel – három arany, három ezüst, négy bronz – zárta a versenyt.

„Szívből gratulálunk a magyar úszócsapatnak, kiemelt partnerünknek, Hosszú Katinkának és a Magyar Úszó Szövetségnek a kiváló eredményeikhez! A biztosítótársaság 2013 júliusától támogatja az egyik legsikeresebb magyar olimpiai sportágat, az úszást. A Magyar Úszó Szövetséggel történt megállapodással az volt az elsődleges célunk, hogy segítsük a magyar úszósport folyamatos fejlődését és az úszókat abban, hogy kimagasló színvonalon képviselhessék Magyarországot a hazai és a nemzetközi versenyeken, továbbá, hogy népszerűsítsük a sportágat és felhívjuk a figyelmet a sport és az egészséges életmód fontosságára. Az idei megmérettetés is egyértelműen igazolja, hogy jól döntöttünk, hiszen klasszisaink világsikert hoztak hazánknak”- mondta Csonka István, a Groupama Biztosító értékesítési és marketing vezérigazgató-helyettese.

A két héten át tartó éles küzdelmet hónapok és évek kemény munkája előzte meg. Több órás edzések naponta, rendkívül szigorú étrend és edzésterv, pontos időbeosztás; a bajnokság résztvevői életük minden percét a Kazanyban elért sikereknek rendelték alá.

„Katinka támogatásával az élsportban végzett kitartó munkát és az egyéni teljesítményt szerettük volna elismerni, ahogy a többszörös világbajnok úszónő minden egyes alkalommal saját határait átlépve ér el újabb és újabb sikereket. Bízunk benne, hogy a kemény munka után jól megérdemelt pihenésüket töltik, és kiemelkedő szereplésüket ünneplik a versenyzők, hogy aztán újult erővel vághassanak neki a jövő évi riói olimpiai felkészülésnek.”- zárta büszkén gondolatait a Groupama Biztosító vezérigazgató-helyettese.

Megosztom