Csaknem száz esztendővel ezelőtt, 1933-ban kezdte meg világhódító útját a XX. századi gasztronómia egyik legmeghatározóbb technikai újítása, a kotyogós kávéfőző.
A történet viszont már 1919-ben elkezdődött, amikor Alfonso Bialetti, 33 esztendős olasz mérnök megalapította félkész alumínium termékekkel foglalkozó vállalkozását a piemonti Crusinallo-ban. A közismerten kávékedvelő Olaszországban nem kellett sok időnek eltelni, hogy egy napon fiában, Renatoban elkezdjen motoszkálni a kérdés: ha a mosógépben sikeresen lehet hasznosítani a víz és a mosószer elegyét, miért nem lehet ezen az elven elkészíteni a „tökéletes” olasz kávét?
Rövidesen kifejlesztette a Moka Express néven levédett kávéfőzőjét, amely nevét a jemeni Mokha városáról kapta, tisztelegve ezzel a világ egyik – ha nem a – legjobb kávébabja előtt, amely onnan származik. Az art deco stílusban megálmodott, hatszögletű, alumíniumból gyártott készülék annak ellenére hatalmas üzleti sikert hozott, hogy 1940-ig kizárólag a Piemont tartományban rendezett heti vásárokon lehetett beszerezni.
A berendezés működési elve egyszerű: Az alsó víztartályból a gőz halmazállapotig hevített vizet az őrölt kávén átvezetve kapjuk az összetéveszthetetlen feketekávét, amely kotyogó hangot hallatva folyik ki a felső gyűjtőtartályba. A Moka Express a 60-as évekre meghódította Itáliát és lassan egész Európában keresett és kedvelt lett. Napjainkban óvatos becslések szerint évi kétmillió darabot értékesít a kereskedelem a világ minden táján.
A legfontosabb szabályok: frissen, közepesre őrölt kávé, amit nem szabad betömöríteni a kosárban. A berendezést a biztonsági szelep szintje alatt töltsük meg vízzel. Abban már megoszlanak a vélemények, hogy hideg, vagy forró vízzel kell feltölteni – a szelepig – a tartályt, de abban egyetértenek a felek, hogy ha kifolyt a kávé, ne forraljuk tovább és hogy használat után tisztítsuk és szárítsuk a kotyogóst.
Renato Bialetti 2013-ban hunyt el, stílusosan egy hatszögletű, kotyogós formájú urnában temették el.
