A császár smargnija
Sőt, nem is csak Ferenc József egyik kedvelt édessége volt a Kaiserschmarrn, azaz a Császármorzsa, de egyes feltételezések szerint maga az uralkodó volt, aki kifundálta és elkészítette azt. Valójában a Schmarren egy évszázadok óta ismert eleme a német konyhának, első alkalommal 1563-ban a német teológus, Johannes Mathesius egyik esküvői prédikációjában bukkan fel. Ez az étel átvitt értelemben a jómódot is jelképezte, hiszen a cukor és a fehér liszt korábban a gazdagság jelképe volt, többnyire csak a társadalmi ranglétra magasabb fokán állók számára volt napi rendszerességgel elérhető.

Az eredeti Schmarren (Mehlschmarren) lisztből, tojásból és tejből vagy tejszínből készült, cukorral ízesítve. A palacsintatészta állagú masszát (melybe belekeverik a tojások kemény habbá vert fehérjét) forró zsiradékra öntve pirítják meg, majd fordítás után sütik a másik felét. Az „eredeti” recept szerint a nem teljesen kiszárított tésztát ezután nagyobb darabokra bontva tálalják. Ezt a változatot gyakran tepsiben sütve készítik. Ettől eltérő koncepció (de legalább ennyire ízletes), amikor a serpenyőben apró darabokra szedik a tésztát, morzsaállagúra kiszárítva azt. Mindkét esetben lekvárral ízesítve tálalják.

A 18. században már a polgári konyhákon is polgárjogot nyert a Schmarren, ekkor születtek meg a különböző változatok, például a „Kaiserschmarren mit Zwetschkenröster” (császármorzsa szilvaraguval), a „Semolinaschmarren” (búzadarás morzsa) vagy a „Semmelschmarren” (zsemlés morzsa). Magyarországon a búzadarás változat ismert, ezt a köznyelv „gríz-smargni”, vagy daramorzsa néven illeti.

Egyes történészek feltételezése szerint a „Kaiserschmarren” gyökerei a Dél-alpesi régióba nyúlnak vissza, az elnevezés pedig nem a „Kaiser” (császár), hanem a „Kaser” szóból ered – amely a latin „Casa” szóra vezethető vissza, és eredetileg alpesi tejgazdát jelentett. A legenda szerint egy vadászat alkalmával ezzel kedveskedtek az uralkodópárnak, a császár pedig egyszerűen félreértette, amikor a „Kaserschmarren”-t bemutatták neki. Szegeden környékén a mai napig cicvara vagy csicsvara néven is emlegetik, mely a térségben közismert, hasonló módon készülő étel. Ez azonban Montenegro környékéről származik és – bár elkészítése hasonlít a Shmarren-hez, alapanyagaiban komoly különkülönbözőséget mutat.



