Kié volt a marsallbot?

Pirított borjúmájszelet, a tetején decens és szexi kakastaréj-szalonnával. Az étlapon Marsall-májként szerepel, pedig nem az. Ugyanis nem a napóleoni gárda tábornokainak valamelyikéről kapta nevét – bár a történet valahol akkoriban írta első lapjait. A XIX. század közepén egy bizonyos III. Napóleon uralkodott Franciaországban. A jó király konyháját pedig Joseph Maréchal mester irányította, mindenki legnagyobb örömére.

Később a szentpétervári cári család szolgálatába állt, majd a Habsburgok invitálására Bécsben alkotott az ügyes szakácsmester. Innen csábította Esterházy Pál herceg 1863-ban Pest-Budára, ahol az addig „alkalmazottként” dolgozó Maréchal elképesztő szakmai karriert futott be. Már itt született 1869-ben fia, akit Marchal Józsefként anyakönyveztek és aki folytatva az apai hagyományt és amerikai tanulmányainak befejezése után a korszak vendéglátásának sikeres és jónevű figurája lett. Titkáraként bukkant fel az akkor még ismeretlen Gundel Károly – de ez már egy másik történet…

A Maréchal-Marchal család nagy figyelmet fordított a magyar gasztronómia és a francia progresszív konyhaművészet ötvözésére, ennek szellemében foganhatott meg az 1920-as években az ikonikussá vált fogás: vékonyra szeletelt, lisztbe forgatott borjúmáj ropogósra sütve, tetején egy kakastaréj szalonnaszelettel. Ahogy a művészetek esetében annyiszor megesett, a Marchal (igen, tehát helyesen: Marshal) – máj is csak az alkotó halála után került fel a szakácskönyvek lapjaira. De azóta a magyar szakácsművészet halhatatlanjává vált, kitalálójával együtt.