Abacus-ízek

Füstölt lazactatár házi burgonyachips

Hozzávalók 4 személyre:

  • füstölt lazacfilé 0,4 kg
  • sajtkrém 0,1 kg
  • kígyóuborka 0,1 kg
  • savanyú uborka 0,05 kg (lehetőség szerint Cornichon)
  • lime 1 db
  • kapor: 1 ktg
  • vöröshagyma 0,05 kg
  • étolaj: 0,5 kg

Elkészítés:

A füstölt lazacot egy kés segítségével apróra vágjuk, hozzáadjuk a finomra vágott hagymát, kaprot és az apró kockára vágott savanyú uborkát.

A kígyó uborkát kb. 2mm-es szeletekre vágjuk hosszában egészen a magjáig. Majd keresztben csíkokra vágjuk. Ezt is hozzáadjuk a már összevágott alapanyagokhoz.

Az egészhez hozzákeverjük a sajtkrémet és hűtőbe rakjuk pihenni. Tálalás előtt belekeverjük a frissen vágott kaprot és limelével ízesítjük.

Amíg a „tatár” a hűtőben pihen, elkészítjük a burgonyachipset.

A burgonyát meghámozzuk, majd egy szeletelő segítségével vékonyra karikázzuk. Hideg folyóvíz alatt addig mossuk a szeleteket, amíg az összes keményítőt nem sikerül kimosni belőle. Amikor ez megtörtént, a burgonyát lecsepegtetjük és egy papír segítségével leitatjuk róla a vizet, majd forró olajban kisütjük.

Rose kacsamell meggyel és francia rakott burgonyával

Hozzávalók 4 személyre:

  • kacsamell 0,8 kg (4db)
  • fagyasztott meggy 0,2 kg
  • kristálycukor 0,05 kg
  • vörösbor 0,1 L
  • burgonya 1 kg
  • tejszín 0,25L
  • só 0,03 kg
  • parmezán sajt reszelt 0,062 kg

Elkészítés:

A burgonyát megtisztítjuk és egy szeletelő segítségével nagyon vékony karikára vágjuk. Majd hozzáöntjük a tejszínt, a parmezánt, sózzuk és jól elkeverjük. Egy megfelelő méretű sütőformát sütőpapírral béleljük, beleöntjük a keveréket. Elsimítjuk és 160 fokos előmelegített sütőben 40 percig sütjük.

Sütés után préseljük.

A meggyet a vörösborral, kristálycukorral összefőzzük. Addig főzzük, amíg a lé felére redukálódik. A meggy egyharmadát kiszedjük, a maradékot összeturmixoljuk.

A kacsamellet sózzuk és bőrös felével lefelé egy forró serpenyőben kisütjük a zsírt belőle, majd megfordítjuk és minden oldalán körbepirítjuk.

Hőálló edénybe rakjuk és 180 fokos (előmelegített) sütőben vastagságtól függően 8-12 percig sütjük. Sütés után kb. 10 percig meleg helyen pihentetjük.

Tálalásnál a félrerakott meggyel megszórjuk az ételt.

Megosztom