A kék bicikli története

A Nosztalgia Garden Ízkertészet weboldal egy korábbi blogbejegyzésébe enged betekintést a Neubauer család, amely igazán közel áll a szívükhöz, és ami megmutatja, kik is ők a Nosztalgia Gardenben…

„Nemrég egy kék színű bicikli került a Nosztalgia Garden bejárata elé. Rajta a napraforgók a nyarat, a színe pedig a ragyogó kék eget idézi és azonnal magára vonja a tekinteteket.

Számunkra azonban ez a kék bicikli jóval többet jelent, mint egyszerű dekoráció.

Ez a kis kerékpár ma már több mint harminc éves. Eredetileg piros volt, fehér műbőr üléssel,  szoprán hangú csengővel és valaki órákat, napokat, heteket dolgozott vele, hogy örömet okozzon egy szőke, kék szemű kislánynak, aki nagyon vágyott egy biciklire. Ő a nagypapánk volt. Papi géplakatosként dolgozott, de délután, munka után álmodott és megvalósított. Igazi ezermester volt, aki – ahogy a nagymamánk emlegette mindig – bármit el tudott készíteni a két kezével, amit elképzelt. Így kerültek ki a házunk mögötti műhelyből bútorok, polcok, kovácsoltvas fogasok, lábbal hajtható kisautó és egy kis piros bicikli. Az elkészítéséhez fémet vásárolt, hegesztett, fúrt-faragott a műhelyben, ahol a gépolaj szaga a faforgácséval keveredett, és ahol katonás sorrendben állt egymás mellett a satu, az esztergapad és az állványos fúrógép.

Mikor beköszöntött a nyár, eszünkbe jutott a bicikli és úgy éreztük, hogy sokkal többet érdemel, minthogy a ma már üres és csendes műhely egyik sarkában álljon. Így kékre festettük, hogy a vendégeknek a nyarat idézze és a Nosztalgia Gardent juttassa eszükbe. Nekünk pedig Papit, amikor elhaladunk mellette és egy pillanatra megsimítjuk az ülését.”

www.nosztalgiagarden.hu

Megosztom